A szlovákiai nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselőit fogadta ma Ivan Gašparovič köztársasági elnök. A hagyományos újévi találkozón az államfő a tolerancia, a kölcsönös megértés és a kulturáltság fontosságát hangsúlyozta a megjelenteknek, akiknek nevében ezúttal a ruszin kisebbség vezetője köszönte meg a figyelmet és gratulált Iván Gašparovičnak újraválasztásához.

Az új évi fogadás során azonban lehetőség nyílt arra, hogy a kisebbségi vezetők saját népcsoportjuk gondjairól is szót váltsanak az államfővel. Erika Adamová, a kassai roma kulturális szervezet képviselője például arra figyelmeztetett, hogy többet is lehetne tenni a romákért. Vannak kedvező jelenségek a problémák megoldásában, de még többet is lehetne tenni, akkor is, ha gondok a romák miatt is keletkeznek. Többet lehetne tenni a közhangulat alakításában. „Főleg a nacionalizmussal kapcsolatban” – fogalmazott. Mert Adamová szerint nemcsak a Kotleba-hívek masírozása jelent gondot, hanem egyes politikusok, főleg a Szlovák Nemzeti Pártból valók kijelentései is. A TASR hírügynökségnek Adamová elmondta: megkérte az államfőt, beszélgessen el erről az SZNP tagjaival, és kérje meg őket, „válogassák meg jobban a szavaikat, mert kijelentéseik esetenként már nacionalisták”. Adamová azt is kifejtette: a nacionalista kijelentések a társadalomban nem csupán a romák iránti ellenszenvet növelik. „A zsidó kisebbség is érzékenyen reagál rájuk, és kedvezőtlennek tartja ezt a helyzetet” – fogalmazott. A politikusoknak szerinte kötelessége lenne úgy beszélni, hogy Szlovákia minden kisebbsége nyugalomban élhessen, ne érezze veszélyeztetve magát senki.
Hasonló kérést fogalmazott meg az államfőnek a Csemadok képviseletében Hrubík Béla elnök és Duka Zólyomi Árpád, a pozsonyi városi szervezet elnöke. Javasolták a köztársasági elnöknek, hogy saját égisze alatt alakítson tanácsadó testületet a kisebbségek szakértőiből, szlovák emberjogi és nemzetközi jogi szaktekintélyeket bevonva, és dolgozzanak ki átfogó jelentést a szlovákiai kisebbségek jogállásáról, annak tükrében pedig törvényjavaslatot helyzetük rendezése érdekében. Duka Zólyomi úgy fogalmazott: a Szlovák Köztársaság megalakulásának huszadik évfordulójára szép ajándék lenne, ha elkészülne a nemzeti kisebbségek jogállását rendező törvény. A Csemadok-vezetők javaslatukat írásban is átadták az államfőnek.
Részt vett az államfő újévi fogadásán Dušan Čaplovič kisebbségügyi kormányalelnök is, aki a sajtó munkatársainak beszélt arról a meggyőződéséről, hogy szerinte a szlovák-magyar viszony csak a nagypolitikában rossz, a mindennapi együttélésben nincsenek miatta gondok. A romaellenességet azonban ő is riasztóbbnak látja, Kotleba és a Szlovák Testvériség masírozásai veszélyesek szerinte. „Ma a romák, holnap a zsidók következnek, utána a másképp gondolkodók, majd mindenki ellen tüntetnek – fogalmazott a TASR hírügynökségnek. – Így kezdte egykoron Hitler, és kezdi Kotleba úr is” – figyelmeztetett. Čaplovič szerint a romák is részei a társadalomnak, vannak jogaik és kötelességeik, a tetteikért pedig felelősek. Ha bűncselekményt követnek el, a hatóságoknak fel kell lépni ellenük, mint az ország bármely más polgára ellen, ezt a szerepet nem vehetik át más lakossági csoportok.
 
Felvidék Ma, gy