Közösen, gyorsabban és rugalmasabban kell reagálni a nemzetközi gazdasági válságra az EU-tagországok európai ügyekkel foglalkozó miniszterei és államtitkárai szerint. A politikusok a Segoviához közeli La Granjában szerdán kezdtek kétnapos nem hivatalos tanácskozást, hogy a következő tíz év távlatában áttekintsék az unió gazdasági és szociális jövőjének kérdéseit. Ez az első ilyen eszmecsere azóta, hogy január 1. óta Spanyolország az EU soros elnöke. A találkozón Diego López Garrido spanyol Európa-ügyi államtitkár ismertette az Európai Unió külpolitikai terveit, s felvázolta a – Spanyolországon kívül Belgium és Magyarország alkotta – hármas elnökség politikai alapelveit.
López elmondta, hogy a spanyol EU-elnökség áprilisban hozza nyilvánosságra az unió új külszolgálatának alapelveit. Kifejtette: “a cél az egységes külpolitika folytatása, de ennek összeegyeztethetőnek kell lennie a nemzeti diplomáciákkal”.
A spanyol EU-elnökség tájékoztatása szerint a résztvevők támogatásukról biztosították Madrid “ambiciózus” prioritásait, de fontosabbnak nevezték, különösen a gazdasági fellendülést illetően, hogy az Európai Unió egy hangon szólaljon meg a világban, valamint nagyobb hangsúlyt fektessen a környezetvédelemre és a bevándorlás kérdéseire.
Az EU úgynevezett reflexiós csoportjának elnöke, Felipe González volt spanyol kormányfő ismertette az uniós “bölcsek tanácsának” javaslatait és elképzeléseit az európai állampolgárságra vonatkozóan. Madrid jelezte, hogy a lehető legrövidebb időn belül előterjeszti az Európai Bizottságnak az uniós szintű népszavazási kezdeményezésekről szóló javaslatát. A mai nap fő témája az új, “EU 2020” növekedési stratégia.

MTI