A Gömöri Hírlap idei harmadik számában hosszabb beszélgetést olvashatnak Jana Uhrinovával, a Rimaszombati Körzeti Hivatal elöljárójával, aki bár a Szlovák Nemzeti Párt járási elnöke, a beszélgetésben az együttélés és a kölcsönös kapcsolatok megkeresése mellett tesz hitet.

Talán sikerül értékesíteni a Hypernova melletti telkeket, s ezzel a város javíthat anyagi helyzetén – tudja meg a lap a Városi Hivatal elöljárójától, Kovács Lászlótól. Orosz István iskolaigazgató az anyanyelvi oktatás fontosságáról értekezik, s azt is megtudhatják, hogyan sikerült az iskola beiratkozási programja. Beszámolunk arról, hogy tavaly többen érdeklődtek a mozi iránt, mint az azt megelőző években, míg a Gömör-Kishonti Múzeumban az egyiptomi múmia után is nyomoznak az idén. Feleden Bölcsőtől a sírig címmel romáknak indítottak oktatási programot, míg Füleken a Palócföld folyóirat mutatkozott be. Bemutatjuk Czapp György formatervezőt, aki a neves színművész, Venczel Vera férje, s akiről csak kevesen tudják, hogy Rimaszombatban született. Sportrovatunk vezető sportága az asztalitenisz, de a Területi Labdarúgó Szövetség friss híreit, valamint az íjászok és a jégkorongozók aktuális eredményeit is megtalálják a lapban.

Felvidék Ma, jdj