Húsz éve, 1990 januárjában civil szervezeteink közül szinte elsőként alakult meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A szervezet az elmúlt két évtizedben szakmai, intézményi és információs hátteret biztosított a pedagógusoknak és fóruma volt a szlovákiai magyar oktatásüggyel kapcsolatos elképzeléseknek. PÉK LÁSZLÓ, a Pedagógusszövetség elnöke úgy véli, ma már aránylag nagy szabadsággal rendelkeznek az iskolák, de a lehetőségekkel élni kell. Ezért is fontos a szövetség tevékenysége, mert a szakmai tisztánlátást segíti elő.

A volt rendszerben nem működött a civil szféra, így a rendszerváltáskor csak kóstolgattuk, hogy milyen ereje lehet a polgári társadalom felől jövő kezdeményezéseknek. Kisebbségi sorsunkból kiindulva, talán nem véletlen, hogy a Pedagógusszövetség az elsők között alakult meg.
Most utólag is nagyon jó érzés, hogy a pedagógusok a változáskor az első vonalban voltak. A pedagógus társadalom az értelmiségi létformát mindig magáénak érezte, és a 89-es forradalom egyfajta elégtétel volt az értelmiségieknek, hiszen a korábbi megszorításoktól szabadulva új lehetőségek nyíltak. Előtte évtizedekig monolitikus iskolarendszer volt, az ideológia szabta meg az irányvonalat, és mikor ez véget ért, a szlovákiai magyar tanítók és tanárok gyorsan tudtak váltani. 1990 januárjában, Galántán, egy anyanyelvi konferencián született döntés a szövetség megalakításáról Ott volt Csoóri Sándor és Dobos László, ők is biztattak bennünket. Majd a Csemadok vezetése is támogatta a kezdeményezést, és fokozatosan a régiók is megmozdultak. Az iskolákban egy új szellemű oktatás-nevelés vette kezdetét. Én akkor a fejlődésnek a reneszánszát láttam.
Az akkori kezdeményezésnek mi volt a mozgatórúgója? A szakmai közgondolkodásnak kívántak fórumot teremteni, illetve az érdekérvényesítés, vagy a döntésbefolyásolás terén látták elsődleges feladatukat?
Mind a három feladatként fogalmazódott meg, sőt, ennél tovább is mentek az akkori elképzelések. A kisebbségi érdekérvényesítés azonban kulcsszerepet játszott, ez volt a domináns minden törekvésben. Minden újonnan alakult közösség ezt tartotta legfontosabb feladatának. A szakmai közgondolkodás is megindult, de a döntések befolyásolását is szerettük volna elérni, hiszen addig a centralisztikus elv érvényesült. Aztán lassan elkezdődött az átalakulás. Nem volt ez könnyű feladat, de eredménytelen sem. A szakma szempontjából az sem volt mellékes, hogy néhány éve magyar volt az államtitkár, sőt, rövid ideig miniszter is. Ma viszont ott tartunk, hogy egy nemzeti párti miniszter kénye-kedvének vagyunk kitéve. Nagyon sok olyan törvény, rendelet és döntés született az elmúlt három évben, ami a szlovákiai magyar oktatásügyet hátrányosan érinti. Most látható, hogy korábban a politikának jobban oda kellett volna figyelnie a szakmára. Sok eredményt elértünk, viszont nem épült ki az a háttérintézmény-rendszer, amely a magyar iskoláknak a tényleges szakmai megerősödését segítette volna.
A Pedagógusszövetség tudott volna ebben szerepet vállalni?
A Pedagógusszövetség nemcsak tudott volna, de sokat is tett ennek érdekében. Az elmúlt 8-10 évben szoros kapcsolatot építettünk ki az Állami Pedagógiai Intézettel és az Állami Módszertani Központtal. Hittük azt, hogy a magyar oktatásügynek is meglesznek ezek az intézményi keretei. Mindenekelőtt, hogy lesz magyar módszertani központ. Az Állami Pedagógiai Intézetben is meg kellett volna erősíteni a magyar részleget. Ezekben az intézetekben ugyan elvétve mindig dolgoznak magyarok, de mivel kevesen vannak, nem tudnak az elvárásoknak megfelelő hatást gyakorolni a nemzetiségi oktatásra. Így nem épült ki az iskolák igényeinek megfelelő szolgáltatási rendszer. Ezt az előző kormányzati időszakban tető alá kellett volna hozni. Csakhogy a Dzurinda-kormány se volt túlságosan benevolens e téren. Az MKP az általunk igényelt intézményi rendszert igyekezett beépíteni a megállapodásokba, és a kormányprogramba, ennek teljesítésére azonban hajlandóság akkor sem volt. Aztán jött az új hatalom, azt hittük, majd a civil szféra lehetőségeit kihasználva tudunk eredményeket elérni, de rá kellett jönnünk, hogy kezdeményezéseinknek nagyon kicsi a hatásuk.
Az oktatásügy decentralizációja terén nagyon sok fontos döntés született, főleg a 2002 és 2006 közötti időszakban. Aztán az új hatalom sok mindent újrafogalmazott. Jogi szabályozás terén mik a legnagyobb deficitjei a jelenlegi oktatáspolitikának?
Bizonyos önkritikával szemlélhetjük, hogy az állami intézményi háttér nem jött létre. Viszont azt is el kell mondani, hogy az iskolák decentralizációja terén nagyon fontos döntések születtek az ezt megelőző kormányzati időszakban. Az iskolák az önkormányzatokhoz kerültek, bevezették a normatív finanszírozási rendszert, létrejöttek az iskolatanácsok. Megteremtették az alapját annak, hogy a központosított oktatásügyi rendszer ténylegesen az önkormányzatiság irányába menjen. Ma már az önkormányzat dönti el, hogy megtartja-e az iskolát, az iskolatanáccsal közösen megválasztja az igazgatót, pályázhatnak támogatásokra. A jogi háttér tehát jól alakult, még a kisebbségi önkormányzatiság irányába is megfelelőek voltak a lépések. Az utóbbi időben azonban a hatalmi politika ismét beleszólt a rendszer működésébe. Megkérdőjelezik az iskolatanácsok szerepét, apró lépésekkel megpróbálják az önkormányzatok szerepét gyengíteni. Komoly gond a pénzhiány, amelyért nem elsősorban a gazdasági válságot kell okolni. Viszont pénz nélkül nem lehet jó iskolát működtetni.  A tankönyvpiac sem felel meg az elvárásoknak. A miniszter, illetve a minisztérium dönti el, hogy milyen tankönyveket használhatnak az iskolák. Sőt, tantárgyanként már csak egyféle könyv van. Érthető, hogy gazdasági okok miatt nem lehet akkora választék, mint a fejlettebb államokban, de Szlovákiában a korlátozásoknak köszönhetően a rendszer visszafejlődött. Aztán örültünk, hogy megszületik a közoktatási törvény, de kiderült, amellett, hogy van néhány pozitív eleme, a magyar iskolákat ez is hátrányosan érinti. A törvény ugyan a tartalmi átalakulást is meghirdette, a minisztérium azonban ennek a hátterét már nem biztosította. És sajnos, közismert gond, hogy a földrajz és a történelem tankönyvek nem igazodnak az igényekhez. Viszont folyamatosak a vádak, amelyekkel megkérdőjelezik a szlovák nyelvoktatás hatékonyságát.
Feltételezem, a modern oktatáspolitikának az egyik lényeges eleme, hogy eltávolodjon az állami befolyástól. Szlovákiában azonban az állam rátelepszik a rendszerre, és ez kisebbségi vonatkozásban hatványozottan igaz. A megoldás talán az oktatásügyi autonómia, illetve az önrendelkezés további erősítése lehetne. Gondolkodik erről a Pedagógusszövetség?
Mindenképp olyan megoldást kell találni, amely nemcsak a közösségünk megmaradását, de a fejlődését is szolgálja. Tudom, hogy eléggé bátortalanok az iskolák önkormányzatisága érdekében utóbbi időben tett lépések. Ahogy az egyetemeknek megvan az autonómiájuk, ezt a közoktatásban is meg kellene teremteni. De már említettük, hogy születtek törvények, amelyek közelebb vittek bennünket ahhoz, hogy az iskoláknak meglegyen az autonómiájuk. Most már sok múlik az igazgatókon és a pedagógusokon. Tőlük függ, hogy milyen iskolaprogramot dolgoznak ki. A jó iskolaprogram megteremtheti a minőségi oktatás alapjait. A gyerekek sajátosságainak kell megfelelnie, igény szerint felzárkóztató és tehetséggondozó programokkal. Emellett az identitás megőrzést is szolgálhatja. Azt gondolom, ma már aránylag nagy szabadsággal rendelkeznek az iskolák. És ezekkel a lehetőségekkel kell tudni élni. A pedagógusszövetség is ezt sugallja a különböző információs csatornákon keresztül. Csakhogy még mindig sokan a hatalomtól függő iskolákban gondolkodnak. Ezért is fontos a szövetség tevékenysége, mert a szakmai tisztánlátást próbálja elősegíteni.
A pedagógustársadalomra folyamatos a nyomás. Hogyan látja, ennek a közösségnek van még annyi bátorsága, kitartása és önszervező ereje, mint a 90-es években volt?
Az a sodró lendület, ami a rendszerváltás utáni időket jellemezte, ma már természetesen nem létezik. Szakmai kérdésekben azonban mai napig nagy erőket tudunk mozgósítani. A közösséget megerősítő rendezvényeinkre sokan eljönnek. Minden évben más régióban tartjuk a tanévnyitót, a helyi önkormányzatokkal, egyházakkal együttműködve. A rozsnyói országos pedagógustalálkozó ma már az egyik legrangosabb szlovákiai magyar rendezvény. Szakmai találkozókat, emlékkonferenciákat és nyári egyetemeket szervezünk. A hatékony szlovák nyelvoktatási projektünk újfajta megközelítése a nyelvtanulásnak, az ezt összefoglaló tankönyvsorozat már meg is jelent. Az identitás megőrzés fontosságát tartottuk szem előtt, amikor kiadtunk három segédtankönyvet a komáromi, a galántai és a rimaszombati régió helyi értékeit bemutatva. Interaktív és digitális tananyagok fejlesztésével is foglalkozunk, még szlovák részről is sok pozitív visszajelzés és elismerés érkezik. De mindezt önerőből kell tennünk, mert állami támogatást nem kapunk. Már kidolgoztuk a pedagógiai továbbképzésre vonatkozó projektünket is. Azt hittük, mi is részesülhetünk majd az euró százezrekből, amelyet erre a célra az Állami Módszertani Központ kapott, de nagyon nehézkes a folyamat. Mi azonban már elkezdtük a munkát. A Pedagógusszövetség Comenius Pedagógiai Intézete a Selye Egyetemmel együttműködve készítette elő a pedagógusoknak az akkreditált, anyanyelven történő továbbképzési programokat.
Nem kell félteni a szakmát, hiszen a pedagógusokkal szemben az elvárások nagyon nagyok, miközben társadalmi megbecsülésük és anyagi elismerésük ezzel alig van összhangban?
Azt gondolom, mindenkinek olyan a megbecsülése, amilyet kiharcol magának. Több mint negyed évszázadig tanítottam, nagyon sok kellemes élményem volt. Ez lehet a megtartó erő, a szakma szeretete, a szakmai sikerek. Mindegy, hogy cipészről, papról vagy pedagógusról van szó, ha jól végzi a munkáját, akkor megbecsülik. Meggyőződésem, hogy sokkal többen vannak azok, akik elismerik ezt a munkát, mint akik bírálják. Természetesen, az anyagi megbecsülés is nagyon fontos lenne, bár mindent nem lehet pénzzel mérni, de bízom benne, hogy a tisztességes munkának van értéke.
A minőségi iskola ma már alapvető igény. Megítélése szerint a magyar iskolák állják a versenyt?
Nagyon sok az elvárás a szülők, a fenntartók részéről. Ez is a versenyhelyzetet jelzi. Én azonban úgy látom, a magyar iskolák állják a versenyt. Előnyük, hogy több forrásból meríthetnek. Hiszen szlovák vonalon is vannak jó programok, de ott vannak a magyarországi tapasztalatok is, sőt, nyugati példákat is át lehet venni. A mi iskoláinkban ezeknek a tapasztalatoknak a szintézise van jelen. Ha rátermett igazgató vezeti az iskolát, és a tanári közösség nem belterjes, hanem nyitott, a világra odafigyelő, tehát a szakmaiság és a tisztesség a vezérlő elv, akkor nagyon jó eredményeket lehet elérni.
Jó ezt hallani, csak akkor mi az oka, hogy becslések szerint mégis minden ötödik magyar szülő a szlovák iskolát választja gyermekének? Vannak már egyébként a beíratásokról eredményeik?  
Tavaly, az iskoláknak köszönhetően, nagyon pontos kimutatást készítettünk, tehát egy éve 3664 gyereket írattak magyar iskolába. Idén a beíratások csak a hétvégén értek véget. Az eredményeket természetesen most is összegezzük majd. Egyébként az elmúlt időszakban folyamatos csökkenés volt, de a demográfiai adatok alapján van rá remény, hogy ez a tendencia megfordul.
Az valóban jó hír, hogy több gyermek születik, és többen mennek iskolába, de továbbra is kérdés, hogy az önkéntes, a vállalt asszimilációt mi állíthatja meg. Mivel lehet meggyőzni a szülőket, hogy gyermeküket ne kényszerítsék idegen nyelvi közegbe.
Számomra is furcsa, ha természetes asszimilációról beszélnek. Mintha többségi közegben az asszimiláció természetes jelenség lenne. Sütő Andrással értek egyet, aki azt mondja, a víz nem folyhat felfelé. Sajnos, ez ügyben nincs recept. Nincsenek csodafegyverek. Mindenestre, én értékrombolásnak tartom, ha a gyerekeket a természetes közegétől, a gyökerektől, a közösségi szellemiségtől és az összetartozás élményétől megfosztják. A világ azt sugallja, hogy a régit félre kell dobni, és az új felé kell elmenni, de a kisebbségi lét és az anyanyelv nem tartozhat a feladható dolgok közé. Mindenkinek meg kellene érteni, hogy van múltunk, vannak alapjaink és hagyományaink, amire lehet építeni.
Közösségünk jövője sokban függ az iskoláinktól. Milyen jövőjét látja a szlovákiai magyar oktatásügynek?
Az iskoláknak valóban fontos a küldetésük. Az oktató-nevelő munka mellett közösségszervező és közösségmegtartó szerepük is van, és a jövőben talán még hangsúlyosabban oda kell erre figyelni. De meggyőződésem, hogyha a megkezdett úton haladunk, akkor reményteljes lehet a jövőnk.
 
MOLNÁR JUDIT (Szabad Újság)