„Zengj, szárnyalj, te legszebb dalunk, ma a munkáról dalolunk…”– énekeltük mi hajdanán, az iskola padjaiban felállva reggelente, akkor még szombaton is. Ez sem mentette meg az „átkos” hatalmat a bukásától. Mi a munka dalával kezdtük, az Internacionáléval fejeztük be tanulással töltött napjainkat és a rendezvényeinket. (Az indulók olykor frissítőbbek voltak, mint a sok unalmas szócséplés.) Soha nem gondoltam volna, hogy Európa közepén lesz egy ország, mely ezek után, hasonló dalolásra kötelezi majd polgárait. Van, Szlovákia!
A feltűnési viszketegség, vagy egy mélynemzeti pubertás szeszély vitte rá a honatyákat, hogy egy nyilvánvaló baromságról törvényt alkossanak, nem tudom. Lehet találgatni. Elfogadható magyarázat nincs rá. Az sem segített, hogy a szlovák parlament épülete előtt birkákat bégettek. A figyelmeztetés hangja nem hallatszott be az ülésterembe. Marad a megállapítás: ha az ország első embere nem lesz okosabb, mint a 77 honatya, áprilistól, hetente az unokáim is megízlelik a kötelező dalolás émelyítő élményét. Nem lesznek tőle boldogabbak, sem nagyobb hazafiak. Ismerve őket, előre kijelenthetem, az első éneklés után utálni fogják az ország himnuszát, az összes nacionalistával egyetemben. A nevelésükben olyan külső impulzusokat kapnak, amelyek arra ösztönzik majd őket, kerüljék ennek az országnak még a környékét is. Vagy a kötelező éneklés kiötlői épp ezt akarták? Kiűzni az országból mindazokat, akik nem tudnak belelkesülni a „Zeng az ég a Tátrán, villámok cikáznak“ című énektől? A legszomorúbb az egészben, hogy egy volt pedagógus próbálta megmagyarázni a törvény szükségességét: Anna Belousovová, aki nem is titkolta, hogy újra miattunk kellett törvényt alkotni. Ezzel akarnak majd megnevelni minket. Sokszor leírtam már: erőszakkal, ez nem megy. A mélynemzetiek törvényalkotási szándékaikkal rendre melléfognak, mert bután és átlátható módon okoskodnak. Van még egy hozadéka a himnusztörvénynek, éspedig az, hogy a jogi torzszüleményük most már a többségi nemzet polgárait is érintik. Nekik is kötelező lesz lelkesedni, csépelni az ország legszentebb énekét.
Elolvastam a szlovák médiák honlapjain megjelent véleményeket, amelyeket az interneten barangolók küldtek a hír hallatán. Sokkal keményebben fogalmaznak, mint én. Nem kímélik sem a törvény megalkotóit, sem azokat, akik megszavazták. Az alkotókat butának, a rábólintókat egyenesen hülyének nevezik. Volt weboldal, amelyik kiszámolta azt is, hogy ez a kötelező dalolás anyagiakban mennyibe fog kerülni az adófizetőknek. A himnusztörvény más kötelező kiegészítőjével – nemzeti lobogó, címer és CD a himnuszról – együtt, a legolcsóbb csomagon számítva is 2 millió euró plusz költséget jelent majd az oktatásügynek, és körülbelül ugyanennyit a községi hivataloknak. Vagyis, a teljes összeg meghaladja majd a 4 millió eurót. Újabb pazarlás a kormány részéről olyasmire, aminek ellenkező hatása lesz, mint a paragrafusokban rögzített szándék, és a nemzeti büszkeség helyett szégyenérzetet fog kelteni minden egészséges lelkületű gyermekben és felnőttben.
A himnusztörvény jóváhagyóira és megalkotóira is érvényes Márai Sándor megállapítása: „A hülyék Isten szegény gyermekei, a buták a pokol szövetségesei.”
Mosoni Dénes
