Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter már tudja, ki fizeti a révészt, pontosabban a hazafiassági faldíszeket a tantermekben. Bár a törvény nem tartalmaz büntetéseket azoknak, akik az áprilisi tréfát nem hajtják végre, az állami tanfelügyelők kötelesek lesznek ellenőrizni, hogy mindent végrehajtanak-e az állami iskolák, amit a Szlovák Nemzeti Párt törvényben előírt nekik. Ha nem, Mikolaj kötelezni fogja a tanfelügyelőket, tegyenek javaslatot a „törvénysértő” iskolaigazgatók leváltására. Az tanfelügyelőség javaslata ugyanis a Mikolaj-érában megújított közoktatási törvény szerint kötelező érvényű a fenntartó (helyi vagy megyei önkormányzat) számára. A Slota-párt újra bizonyította honfiúi elkötelezettségét: a szerintük – és a pénzügyminisztérium szakvéleménye szerint – semmilyen kiadásokkal nem járó törvény végrehajtásának tényleges költségeit legújabban az iskolaigazgatók nyakába akarja varrni a miniszter, legalábbis őket jelölte meg a hazafiság kizárólagos felelőseinek a köztelevízió mai politikai vitaműsorában, ahol papírköteggel a kezében jelent meg, mondván: elkészültek a végrehajtási utasítások. A miniszter azt is megsaccolta, hogy legfeljebb 10 euróba fog kerülni egy-egy tanterem hazafiassá alakítása. (Igaz, Tatiana Rosová (SZKDU) ellenvetette, hogy az internetes kínálatban 15 euró a legolcsóbb nemzeti zászló, ám ezt a miniszter nem hitte el.)
Nem csoda. A miniszter úr régen járt iskolába, de a való világban is. Ráadásul a héten kormányfője is csillagos kiválóra minősítette négyéves tevékenységét, az iskolák helyzetének javításában elért eredményeit. Csoda, hogy a miniszter úr nem a valóságnak, hanem főnöke szavainak hisz?!
Egy dolgot nem értünk csupán. Azt, hogy pártjának alelnöke, Anna Belousovová asszony ilyen körülmények közt miért jelentette be szombaton a révkomáromi erkélyjelenet után, hogy Hon (Vlasť) néven alapítványt hoz létre, és gyűjteni fog a kötelező iskolai honfi-díszek megvásárlására azoknak az iskoláknak, amelyeknek erre saját forrásuk nincsen. Anna Belousovová talán tud valamit, amiről párttársa, Ján Mikolaj oktatási miniszter lemaradt?

Felvidék Ma, gyr