Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter a közsszolgálati televízióban a anpokban elfogadott “hazafias törvényt” védte, mely egyebek között a szlovák állami himnusz hallgatására kötelezi a diákokat. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért nincsenek szankciók, elmondta, Magyarország a nyelvtörvénynél a pénzalap létrehozásával már példátlan mértékben beavatkozott Szlovákia belügyeibe, most nem kínálták fel neki tárcán ezt a lehetőséget.

Mint ismeretes, a nyelvtörvény tartalmaz szankciókat, komoly pénzbírsággal sújthatók a törvényszegők. Magyarország a szlovákiai magyarsággal vállalt szolidaritásként egy pénzalap létrehozásával reagált, mely a nyelvtörvénnyel sújtott károsultak jogsérelmét hivatott némileg ellensúlyozni. A Szlovák Nemzeti Párt oktatásügyi minisztere, Ján Mikolaj szerint azonban a hazafias törvény esetében a szankciók hiánya nem jelenti azt, hogy következmény nélkül marad a törvényszegés. Előbb írásban figyelmeztetik majd az érintett iskolák igazgatóit, és ha az sem használ, akkor az önkormányzatokhoz – mint az alapiskolák fenntartóihoz – fordulnak azzal a javaslattal, hogy változtassanak az iskola vezetőségén. Mint mondta, a hazafias törvény betartását majd az Állami Iskolafelügyelet ellenőrzi.

Felvidék Ma