Pozsonyban és környékén, illetve az egyetemi kórházakban nincs orvoshiány. A járási és városi kórházakban azonban osztályokat kell bezárni, mert nincs, aki gyógyítson.
A Pozsonytól csak ötven kilométerre fekvő Galántán a járási kórházban bezárt a gyermekosztály, és az ideggyógyászaton sem tudják megnyitni a fekvő részleget, mert nincs elég orvos, pedig 1825 eurót kínál a kórház a neurológus szakembernek. Tehát már nemcsak Kelet-, hanem Nyugat-Szlovákiában is ukrán orvosokkal oldják majd meg a szakemberhiányt.

Évente 700-750 fiatal végez az orvosi karokon, egyharmaduk külföldön vállal munkát. Tavaly 214-en távoztak, és 3219 orvos hiányzik a szlovákiai egészségügyből. „A hiányt leggyorsabban úgy enyhíthetnénk, ha a következő öt évben egyetlenegy orvos sem menne külföldre dolgozni. Ez az út természetesen nem járható. Ellenben segíteni lehet a hiányszakmák képviselőinek – mondja az egészségügyi tárca szóvivője. – Az egészségügyi operációs program keretében uniós forrásokból jelentősen támogatjuk azokat az orvosokat, akik minden csábítás ellenére maradnak a hiányterületeken. Majdnem egy másik fizetéssel felér az így folyósított támogatás. És természetesen a hagyományos, az alkalmazottaknak járó különböző kedvezmények, például lakás biztosítása is az orvosok megtartását szolgálja.” A szóvivő megerősítette: egyelőre nem merült fel annak a lehetősége, hogy a külföldre távozó fiatal orvosoktól visszakérjék a képzésükre fordított milliókat. Akárcsak Magyarországon, Szlovákiában is ingyenes az orvosképzés.

MR1-Haják Szabó Mária