Marek Maďarič „igaz” történeténél jobban semmi nem vallhatna arról, milyen indíttatásból erőltette rá Szlovákiára kizárólagos nyelvtörvényét. Olyan furkósbotot akart, amivel lesújthat bármikor és bárhová, amikor és ahol neki tetszik. Hogy ezt ott teszi meg, ahol amúgy is Kháron ladikján hajóz már egy kisebbség, csak az ő „szellemi nagyságának” diagnózisa. Az meg a tárca-tévesztésének a bizonyítéka, hogy a politika (és nacionalizmus) nevében a kultúrát irtja, miközben kutyakötelessége lenne védenie azt. Az „igaz”-hoz álljon itt néhány adalék: a Zoboralján a mi „csángóink” maradékai élnek. Egyre inkább nyeli őket a nyelvhatár, a masszív szlovák többség. A kitartóknak van egypár kisiskolájuk, a nyitrai magyar pedagógusképző egykori gyakorló iskolái is eltűntek már, de sok évtizede a nyitrai magyar gimnázium is megszűnt. Egyetlen magán középiskola létezik a tájegységben, ahol részben magyarul is lehet tanulni. A magyar pénzen futó iskolabusz több kisgyereket szállít szlovák tannyelvű iskolába, mint magyarba. Itt már nem azt szokás mondani, hogy nyelvébe él a nemzet, hanem hogy még a kultúrájában. A ritka értékes folklórban, az imádságban, no meg azokban az emberekben, akik ezt nem hagyják, nem engedik feledésbe merülni.
A színház is így működik. Ide hivatásos társulat nem jönne vendégszereplésre, mert a kultúrairtó minisztérium nem támogatja a kiszállásait, a kevés néző meg a legnagyobb jószándékkal sem tudná összeadni még az útiköltséget sem. Maradnak hát a műkedvelők, hogy magyar színházat is lásson néhanap a diaszpóra. Több évtizeden át nem okozott gondot senkinek az a gyakorlat, ami itt szokásjoggá vált. Hogy a békés egymás mellett élés felboruljon, ahhoz újra a mélyszlovák író-dramaturg kultuszminiszter kellett a szájkosár-törvényével, a zsoldosaival, akik nem mentek volna el soha a kálazi műkedvelők bemutatójára, de a röplapjukat azért feljelentették. A miniszter meg csatárláncot alkot velük: borsosan megbüntetné az ingyenmunkát, mert hát hogyan is nézne ki, ha a szuverén Szlovákia másodrangú – mert nemzetiségében nem szlovák – polgárainak megengedné, hogy szabadidejük rovására, ingyen kulturális munkát végezzenek, kulturális tevékenységet fejtsenek ki… No hát, ezt magyarázza meg Knut Vollebaek úrnak! Azt sem bánom, ha segítséget kér hozzá Miroslav Lajčák külügyminisztertől meg Dušan Čaplovič kisebbségügyi kormányalelnöktől. Hárman, meglehet, kiötölnek legalább annyi új, érdekes érvet, amennyi a miniszteri blogbejegyzésbe belefért…
Hogy járt-e Gímesen Marek Maďarič életében, én nem tudom. (Bár lehet, négy éve kampányolt arrafelé a Smernek…) De hogy a zoboralji magyar diaszpóráról fogalma nincs, az holtbiztos. Ha lenne, nem hivatkozna a tízéves népszámlás nemzetiségi statisztikájára, s nem állítaná, hogy a színszlovák gímesinek három utcával odább kellene magyarul tudó szomszédot keresnie. (Kivétel persze a kitelepült nyitraiak villanegyede.) Aki itt él, ebben a magyar diaszpórában, húsz-harminc éve szlovákot ír-vall be nemzetiségként, akkor is, ha mindkét szülője, nagyszülője született magyar. Meglehet, a nemzetiség rovatban a régi személyi igazolványban apjának-anyjának is szlovák volt beírva, mint annyi sok embernek itt, Dél-Szlovákiában. De anyanyelvüknek a magyart jelölték meg, és a fiatalabbak is magyarul szólaltak meg először ezen a világon. (Meglepődne a miniszter úr, ha látná-hallaná: hány embernek küldenek zenés köszöntőt – magyar dalt, magyarul – a Pátria rádió magyar adásában a Zoboraljára gyerekeik, unokáik. Akkor is, ha sokan hibás magyarsággal írnak, s azzal mentegetik magukat, hogy szlovák iskolába jártak, vagy egyenesen szlovákul írnak, ugyanerre hivatkozva, bár hozzáteszik, hogy beszélnek magyarul. Ráadásul, a miniszter úr ezt tudhatná is, hiszen a Szlovák Rádióból került a nagypolitikába!)
Maďarič miniszter úr azonban eldöntötte: példát statuál. Megtöri az ellenkező nyakas magyarokat. És nevetséges erőltetettséggel kampánytémát, pártpolitikát próbál csinálni egy amatőr színlapból. Mi ez, ha nem paranoia? Elvégre: a miniszter úr maga vetette papírra, hogy nyelvrendőrei egy január 17-ei „színlapot“ vizsgálnak és akarnak megbüntetni, s ehhez tette hozzá, hogy azért, mert az egyik főszereplő és „főtettes“ a 20. helyen került fel a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőjelölt-listájára. Március 6-án – ezzel már én egészítem ki Marek Maďarič „igazságait“. Így lett ügy egy „színlapból“…
Ha én többségi gímesi lakos lennék, kikérném magamnak a minisztérium cirkuszolását, s ha mégis kiróná a büntetést, Gímesen gyűjteném össze a rávalót.
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
