Az, aki önként felveszi a Magyar Köztársaság állampolgárságát, elveszíti a Szlovák Köztársaság állampolgárságát, jelentette ki Robert Fico kormányfő, miután a magyar Országgyűlés elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvényt. A miniszterelnök egyúttal kijelentette, hogy „rosszul kezdett” a magyar kormány, majd megismételte korábbi kijelentését, miszerint Magyarország nem önmagával határos, mint ahogy sokan vélik, hanem „egy öntudatos és szuverén Szlovákiával”. Fico elmondta azt is, hogy a Szlovák Nemzeti Tanácsban most tárgyalt törvénymódosítás a tervek szerint 2010. július 17-én lépne hatályba, és két fontos változást hoz majd a jelenleg érvényes állampolgársági törvényben. Az egyik lényeges változás az, hogy az a szlovák állampolgár, aki önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. A másik módosítás, hogy a szlovák állampolgársághoz kötött közalkalmazotti státusz esetében azok, akik felveszik a Magyar Köztársaság állampolgárságát, automatikusan elveszítik állásukat.
A kormányfő azt a korábbi kijelentését is megismételte, miszerint bármikor hajlandó találkozni magyar kollégájával. „A Szlovák és a Magyar Köztársaság közti jó szomszédi kapcsolatok mellett szállok síkra, kérdés ugyanakkor, hogy a magyar fél is ezt szeretné-e” – tette fel a kérdést Fico, aki figyelmeztetett arra is, hogy az MKP parlamenti klubjának többsége fel kívánja venni a magyar állampolgárságot.
„Azt gondolom, teljesen elképzelhetetlen, hogy a Szlovák Köztársaság legfőbb állami szervének soraiban olyan emberek üljenek, akik a Magyar Köztársaságra tesznek majd hűségesküt” – jelentette ki Fico, aki szerint mindebből az MKP és a Fidesz közti koordinált lépésre lehet következtetni.
Aktuálne.sk, Felvidék Ma