Búcson a Katona Mihály Alapiskola igazgatósága immár harmadik alkalommal rendezi meg a madártáborát, május 5-7 között.
A madártábor érdekes programot kínál mindenkinek, aki szereti a természetet és a tavasz közeledtével túrázásra adja a fejét. Május 5-én a peresi erdőben madármegfigyelő túrán vehettek részt az érdeklődők. Majd Sándor Csaba: Sólymok, ragadozó madarak témájú előadására került sor, és részletetek hangzottak el Katona Mihály: Érdekes madarak című írásából. Nem hiányzott a programbólaz odúkészítés sem. Madármegfigyelő túrával és csillaglessel zárult nap.

A mai program, május 6-án szintén túrával kezdődött, majd a felvilágosodás koráról hallgathatnak meg előadást a résztvevők. Délután könnyed kikapcsolódást ígér a “Gyöngyvirágtól lombhullásig” című film vetítése. 16 órától Sidó Szilveszter állatorvos előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd 18 órától a tábortűz mellett folytatódik a madármegfigyelés.

Május 7-én Katona Mihály: Érdekes madarak című előadásának harmadik részével kezdődik a nap, majd az alapiskola diákjai a búcsi halastóról tartanak beszámolót.
A madártáborban tanultakról egy vetélkedő keretében adhatnak majd számot a résztvevők, amelyet kiértékelés követ, majd bezárja kapuit a harmadik alkalommal megrendezett búcsi madártábor.

Felvidék Ma