Pünkösd havában természetesen pünkösdi jellegű vezércikkel indít a Kálvinista Szemle, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja: szerzője Kiss Pál barsi esperes.

Szenczi László arról tesz bizonyságot, hogy mit jelentenek számára a pünkösdi jelképek. Az anyák napján kapcsán az édesanyák tisztségéről és felelősségéről esik szó. A lap interjút közöl Porubán Ferenc főgondnokhelyettessel, aki közéleti és politikai szerepvállalásai indítékairól is vall. Iski Ibolya bemutatja a sároseperjesi református szórványgyülekezetet, amelyet másfél évtizede a Nagyszaláncon szolgáló Lucskay lelkész házaspár gondoz. A Hetényen folyó gyülekezeti misszióról Palcsó Attila ottani lelkész számol be. Az Olvasólámpa rovatban A. Kis Béla egy nagyon fontos könyvvel, Eberhard Busch Református – Egy felekezet arculata című dogmatikai munkájával ismerteti meg az olvasókat. A Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Egységében végzett sokrétű munkáját Dobai Júlia alelnök vázolja.
Március 15-ével összefüggésben a lapszám közli Erdélyi Géza nyugalmazott püspöknek a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetsége által adott ünnepi fogadáson elmondott beszédét, tudósít a magyarbődi megemlékezésről és arról, hogy a pozbai gyülekezet Nagyigmándon ünnepelte március 15-ét.
Fazekas László püspök részletesen ismerteti a Generális Konvent elnökségének idei három ülésén történt döntéseket és a GK plénumának május 27-én Komáromban tartandó ülése tárgysorozati pontjait. További előzetes programok, tudósítások és hírek közlésén túl a Kálvinista Szemle májusi száma beszámol a haiti földrengés által sújtottak és a nagysallói Goga család javára történt gyűjtésről, amit a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja hirdetett meg.

Felvidék Ma