Közös portánk címmel indította útjára a Csemadok Komáromi Területi Választmánya beszélgetős estjeit a Komáromi járásban Szabó Olga, Bölcs József és Petheő Attila részvételével. Az Itthon ennek kapcsán szólaltatta meg a rendezvény ötletgazdáját, Petheő Attilát, a Csemadok járási elnökét.
Miként fogalmazódott meg a Közös portánk gondolata?

A Közös portánk rendezvénysorozattal egy újfajta párbeszédnek szeretnénk teret adni a hazai közgondolkozásban. Azzal, hogy a Csemadokon keresztül a járás sok településére el fogunk jutni az év folyamán, jelezzük, hogy a Csemadok, mint a legnagyobb hazai érdekképviseleti szerv, mindenhova bekopog.

Mi a rendezvénysorozat küldetése?

Igyekszünk újra intenzívvé tenni a kapcsolatot a politikai érdekképviseletünk és a Csemadok között. Jól tudjuk, hogy a 90-es évek elején a Csemadok nélkül nem születtek volna magyar pártok. Arra fogjuk ösztönzi a magyar politikai érdekképviseletet, hogy külön, településekre lebontott programot dolgozzuk ki közösen azért, hogy a magyar településeken olyan polgármestereket, illetve önkormányzati képviselőket tudjunk állítani télen, akik becsülettel és alázattal tudják képviselni nemzetrészünket a járás minden településén. Olyan embereket nem szabad többé a közélet közelébe engednünk, akik vállalkozásként művelik a poltikát. Aki nem úgy tekint a közösség érdekeinek képviseletére, mintha a saját családja sorsáról döntene nap mint nap, azt ki kell takarítanunk a felvidéki magyar közéletből.

A rendezvény céljának is ez tekinthető?

A fentiek szolgálatában a sorozatunk csupán eszköz A Közös portánk viszont azt a célt szolgálja, hogy a magyar civil érdekképviselet feltérképezze a régió helyzetét, az emberek hangulatát. Erre a párbeszédre pedig a Komáromi járásban leginkább a Csemadok alkalmas. A tényleges cél pedig az számomra, hogy ne beszédeket mondani járjanak a közélet szereplői az emberekhez, hanem beszélgetni. Egyszóval eljutunk egy-egy településünkre és elbeszélgetünk jelenről, jövőről.

Mennyire szolgál a rendezvény kampánycélokat. hiszen mindhárman parlamenti képviselő jelöltek…

Aki a Csemadokban tisztséget vállal, az minden kiállásával politizál és leteszi a garast a magyar ügy mellett. Én elsősorban Csemadokos vagyok. Járási elnökként két olyan közéleti szereplőt kerestem és találtam, akik mindig kiálltak a közösség érdekeiért és bennünket, azaz a Csemadokot sosem hagyták cserben. Egyébként igaz, hogy közelednek a parlamenti választások és mindhárman jelöltek vagyunk. Arra azonban gondosan ügyelünk majd, hogy a kampány ideje alatt már ne járjuk a falvakat. Viszont ősszel mindenképpen újra indul a Közös portánk beszélgető sorozatunk jelenről, jövőről.

Felvidék Ma, Itthon