Vona Gábor gárdamellényét emelte ki a magyar parlament alakuló ülésének mozzanatai közül a Der Standard című osztrák lap szombati száma, a Kurier kommentárjának középpontjában pedig a határon túli magyarok kettős állampolgársága állt. Téves jelzés címmel közölt kommentárt a Kurier. Erőteljes többséggel ruházták fel a “válságtól megtépázott és frusztrált magyarok” Orbán Viktort. Hatalmas bizalmi előnyt jelent, hogy módosítani tudja az alkotmányt, mélyreható reformokat hajthat végre és tartósan megváltoztathatja az ország arculatát. Az azonban a lap szerint kérdéses jel, hogy legelső intézkedésként, mintegy kormányzásának mottójaként a határon túli magyarok állampolgárságát akarja “átkorbácsolni” a parlamentben.
Minden bizonnyal sok magyar még mindig érzékeny a több millió állampolgár és nagy területek 90 évvel ezelőtti elvesztésére. De aligha lehet ez a jövőt meghatározó kérdés, amit egy új kormánynak mihamarabb meg kell válaszolnia. Emellett nem árulkodik jó politikai érzékről, hogy a leendő kormány egy ilyen érzékeny témában lemondott a szomszédokkal való részletes egyeztetésről. “Végül is több százezer állampolgárukat érinti” – tette hozzá. Orbánnak azzal is számolnia kell, hogy a szlovák politikusok saját választási kampányuk finisében élesen reagálnak a “különutas eljárásra”. Rossz időzítésről van-e csak szó, vagy Orbán múlthoz való kötődéséről, egy optimális kezdet mindenesetre máshogy néz ki – vélekedett a Kurier kommentárjának szerzője.

A betiltott Magyar Gárda egyenruhájában tette le képviselői esküjét a “a szélsőjobboldali vezető” Vona Gábor a magyar parlamentben, Sólyom László államfő nyomatékosan intett a Jobbik “gyűlölet-retorikája” ellen – emelte ki tudósításának alcímében a liberális Der Standard. Bajnai Gordon távozó kormányfő bejelentette, hogy feljelentést tesznek Vona Gábor ellen törvényen kívüli szervezet egyenruhájának viselése miatt, kijelölt utóda mindenesetre “egy szóval sem tért ki a provokációra” – írta a Der Standard. A “félelmekkel ellentétben” a Jobbik nem kapta meg az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki tisztségét. Az MSZP az erről szóló tárgyalásokon “először harc nélkül és megmagyarázhatatlan módon átengedte” a posztot a Jobbiknak, pénteken azonban visszavonta beleegyezését a megállapodástól.

Külön cikkben számolt be a lap a határon túli magyarok kettős állampolgársága körüli, Szlovákia és Magyarország közötti feszültségről. A lapnak nyilatkozó, Szlovákiában élő politológus, Grigorij Mesežnikov szerint a leendő magyar kormánynak ez a törekvése “nagyon problematikus javaslat, amelynek lesz néhány következménye Szlovákiában”. Mesežnikov úgy látja, bizonyosan erősödni fog Robert Fico szlovák miniszterelnök “Budapest és a magyar kisebbség elleni agresszív retorikája”. A nacionalistáknak most újabb érvek állnak a rendelkezésére, a szlovákiai magyar kisebbség pedig “még jobban nyomás alá kerül”.
MTI