A Magyar Nemzet május 14-i számában Pataky István Pozsonyi zsákutca című írásában foglalkozik a kettős állampolgársággal.
Robert Fico és hűséges nemzeti párti fegyverhordozói ismét hangoskodnak. Mielőtt elborítaná agyunkat a düh, érdemes tényszerűen tisztázni néhány kérdést. Ha minden igaz, akkor ma, az új Országgyűlés alakuló ülésén máris a törvényhozás asztalára kerül a kettős állampolgárság ügye.
A terv szerint a jelenleg hatályos törvény módosítása révén azok a magyar identitású határon túliak, akik egyéni kérelem alapján állampolgárságot igényelnek, magyarországi letelepedés nélkül és gyorsított eljárásban kaphatják meg azt.
Román példa alapján történik a törvénymódosítás, de Szlovákiában, Szerbiában s még számos európai államban szabályozzák hasonló módon e kérdést. Miután az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági és a kárpátaljai magyarok legitim képviselőik révén egyhangúlag sürgették a kettős állampolgárság lehetőségének biztosítását, a kérés teljesítése a mindenkori magyar kormány kutya kötelessége. Hogy ez eddig mégsem történt meg, az mindannyiunk szégyene, de természetesen elsősorban azoké, akik a hatalom birtokában ezt tudatosan akadályozták.
Egyáltalán nem mellékes, hogy az állampolgársági törvény módosítását csak Pozsony bírálja. Bukarest és Belgrád megértően, Kijev pedig hallgatólagos egyetértéssel fogadta a tervezett lépést. Robert Fico és koalíciós partnere eddigi politikájának ismeretében a szlovák cirkusz menetrendszerűen érkezett, bár a nemzetbiztonsági kockázat emlegetése talán a már megszokottá vált őrült érveken is túltesz. Pedig Martonyi János leendő külügyminiszter pozsonyi megbeszélése éppen azt volt hivatott világossá tenni, hogy a tervezett lépés valakikért, s nem valakik ellenében születik. A jogsértő szlovák nyelvtörvénnyel szemben a magyar állampolgársági törvény módosítása senkit nem érint hátrányosan. Martonyi üzenetét egyébként sokan megértették Pozsonyban. Annak ellenére, hogy Szlovákia a választási kampány kellős közepén van, a jobbközép ellenzékiek, korábbi szokásaiktól eltérően, nem sorakoztak fel Fico mellett a magyarellenes hangulatkeltésben.
Mi több, bírálták a baloldali miniszterelnököt riogatása miatt. Ez az ellenzéki állásfoglalás világossá teszi, hogy északi szomszédunk nem csupán Ficók és Sloták gyülekezete, hanem egyebek mellett azok hazája is, akikkel közösen néhány évvel ezelőtt még országhatárt átívelő Duna-hidat lehetett építeni.
Talán nincs olyan távol az az idő, amikor a szlovák szavazópolgárok többsége unott legyintéssel reagál Ficóék magyarfóbiájára, és amikor végre rájön arra, hogy a magyarellenes hőzöngéssel az ország vezetői nem Szlovákia érdekeit szolgálják, hanem például azokét, akiket rendkívüli módon kielégítenek Kelet-Közép-Európa örök civódásai. Ne legyenek ugyanis illúzióink, az Európai Unió ma is nyugatiakból és keletiekből áll. Politikailag ugyan korántsem korrekt ezt pedzegetni, de a hibátlanul vasalt öltönyökbe bújt nyugat-európai vezető politikusok álságos mosolya mögött az “otthonról hozott” felsőbbrendűség húzódik meg a “posztkommunista népekkel” kapcsolatban.
Számukra a kommunista múlttal terhelt régió alapvetően egy jó piacot jelent, ez a megközelítés pedig kizárja a szolidaritást. Az uniót, s ezáltal az egész kontinenst saját politikai, gazdasági érdekeik szerint terelgető nyugat-európai nagyhatalmak számára kifejezetten kényelmetlen lenne egy erőteljes, egységes kelet-közép-európai érdekérvényesítés, így nem feltétlenül kell az összeesküvés-elméletek hívének lenni ahhoz, hogy külső rásegítést sejtsünk egy-egy hirtelen fellobbanó térségbeli konfliktus kapcsán. Olykor leplezni sem tudják rejtett szándékaikat az uniós sztárpolitikusok.
A francia elnök tavaly ősszel sértődötten nehezményezte, hogy a visegrádi négyek külön egyeztetést tartottak az éppen esedékes EU-csúcstalálkozó előtt. Sarkozy akkor azt tanácsolta a visegrádiaknak, ne csináljanak szokást az előzetes érdekegyeztetésből. Aggódni kezdtek a franciák, ez pedig biztatást jelenthetne térségünknek. Egy észak-déli tengely mentén, Lengyelországtól Románián keresztül egészen Szlovéniáig infrastrukturális fejlesztésekkel, energetikai együttműködéssel, az egymáshoz közeli piacok kölcsönös felhasználásával, a mezőgazdasági érdekek egységes képviseletével olyan ellensúly jöhetne létre a kontinens keleti térfelén, amely a maga erős konkurenciájával az unió egészének is jót tenne.
Hány évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy térségünk politikusai felismerjék: olykor pitiáner ügyek csapdájába esve szalasztják el az alkalmat az igazi nemzeti érdekvédelemre? A magyarellenes Fico vagy a múltba révedő magyar nacionalisták ugyanis valójában nem nemzeteik érdekeit védik, hanem azokat segítik, akik abban érdekeltek, hogy e térség soha ne tudjon egységes erőt felmutatni, s ezáltal méltó helyet elfoglalni a közös Európában.
Pataky István, Magyar Nemzet
