Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, egyben parlamenti frakcióvezetője örül, hogy véget ér a négyéves választási időszak és rövidesen egy új kezdődik. Elsősorban a politikai kultúra hanyatlását, a demokrácia többségi diktatúraként való értékelését viselte nehezen.
— A választási kampány során a lakossági fórumokon gyakran mondta el, megnyugvás, megkönnyebbülés Ön számára, hogy véget ér ez a választási ciklus. Frakcióvezetőként ennyire nehéz volt az elmúlt négy év? — kérdeztük Bárdos Gyulától, a Magyar Koalíció Pártja alelnökétől, a parlamenti képviselőcsoport vezetőjétől.
— Nemcsak frakcióvezetőként és politikusként, hívő emberként is keservesen éltem meg az elmúlt négy esztendőt. Már az új kormányzó többség kialakulását követően megfogalmaztam, hogy Szlovákia számára a lehető legrosszabb koalíció alakult meg. Arra azonban sem emberként, sem politikusként nem számítottam, hogy a négy év során a politikai megnyilatkozások szerves részévé válnak a vulgarizmusok, a nyomdafestéket nem tűrő minősítések, a fenyegetések, a durva kizárólagosság és az állandó ellenségkép-keresés és gyártás. Nyomasztó volt és nagyon nagy bajnak tartom, hogy ilyen irányt vett a politikai közbeszéd. A politikai tudományok is figyelmeztetnek arra, de a gyakorlatból is tudjuk, hogy az ilyen magatartásnak súlyos társadalmi hatása van, elmérgesítheti az emberek közti kapcsolatokat, sőt, konfliktusokat válthat ki, hiszen kormány és parlamenti szinten döntöttek le olyan emberi erkölcsi gátakat, amelyek egyébként a másság tiszteletben tartását, de legalább elfogadását jelentik a különböző közösségekben, legyen az akár a lakó- vagy a munkahely. A rossz forrása — ha lehet ilyet mondani — a Szlovák Nemzeti Párt volt, amelynek elnöke és alelnök asszonya napirenden használta az ellenzék képviselőire a retardált meg a bunkó kifejezéseket, hogy csak a nyomdafestéket még elviselő kifejezéseknél maradjunk, de a ciklus második felére megfertőződött a másik két párt, vagy azok egy jelentős része is. Mert számomra az sem elfogadható, ha az igazságügy-miniszter börtönnel fenyegeti meg az ellenzék képviselőjét egy szabadon elmondott vélemény miatt, meg az sem, hogy a kormányfő mérges kígyóknak meg prostituáltaknak nevezi az újságírókat, amiért nem az ő szája íze szerint írnak bizonyos jelenségekről, mondjuk a korrupcióról és a klientelizmusról.
— Az elemzők azonban nemcsak a politikai kultúra színvonalának romlásáról beszélnek, a Közkérdések Intézete például negyedéves jelentésekben elemzi a demokrácia állapotát, és a helyzet határozott romlásáról tesznek tanúságot a szakemberek.
— A politikai kultúra szerintem a demokrácia szerves része, ezért én nem is szoktam különválasztani a kettőt. Az én felfogásomban ugyanis a politikai kultúrát nem lehet leszűkíteni a kormánytagok vagy a parlamenti képviselők szóbeli megnyilvánulási formáira, avagy a nyilvánosság előtt tanúsított magatartására. A politikai kultúrához tartozik szerintem az is, hogy az egyes pártok, illetve azok képviselői miként viszonyulnak egymáshoz, milyen párbeszéd folyik a kormánykoalíció és az ellenzék között, érvényesül-e a parlament ellenőrző szerepe a kormány munkája felett, tehát — egészen röviden és egyszerűen fogalmazva — működnek-e a parlamentáris demokrácia játékszabályai. Emberként a durvaságok és vulgarizmusok, politikusként és frakcióvezetőként pedig az volt a lélekölő az elmúlt négy évben, hogy a parlamentáris demokrácia került veszélybe, hiszen az ellenzék az elmúlt ciklusban szinte semmilyen szerepét nem tudta kitölteni a parlamentben. A normális országokban az ellenzéki pártok eszköze például a rendkívüli parlamenti ülés összehívása, Szlovákiában viszont ez úgy működött, hogy ilyenkor a kormánykoalíciós pártok vagy nem szavazták meg az ülés napirendjét, ennélfogva nem volt miről tárgyalni, vagy nem jöttek el a parlamentbe, így határozatképtelenség miatt el sem lehetett kezdeni a tárgyalást, ezzel szemben számtalanszor kényszerített soron kívüli ülést a parlamentre a koalíció. Az ellenzék törvényjavaslatait rendre lesöpörték az asztalról, jobb esetben arra hivatkozva, hogy valamelyik minisztérium hasonlón dolgozik, arra várnak, rosszabb esetben nem indokolták döntésüket. A csúcs mégis az volt, amikor az egyik koalíciós honanya kendőzetlenül arra kérte az ellenzéki képviselőnőt, mondjon le módosító javaslatáról, mert a törvény véghezvitele miatt szükség van rá, de ha a módosítást az ellenzéki képviselők nyújtják be, a koalíció nem szavazhatja meg. Nos, ez már nem demokrácia, hanem pártokrácia, sőt, akár többpárti parlamenti diktatúrának is nevezhetnénk a jelenséget.
— Néhány soron kívüli ülést az úgynevezett magyar kérdés is kiváltott. Való igaz, kezdetben a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezte a magyarokra nézve hátrányos döntéseket, később azonban a kormány, illetve a kormányzó Smer folyamodott ehhez a fegyverhez, ami igazából összeegyeztethetetlen a nyugat-európai szociáldemokrácia elveivel. Ilyen erős volt a nemzetiek hatása a Smerre, avagy eleve benne volt Robert Fico pártjában is a nemzeti elfogultság?
— Említettem már, hogy a rossz forrását én Slota pártjában látom, de a felelősség Robert Ficót terheli, mert a nemzetiek izolálása helyett a kormányzásba emelte őket. És az is tény, hogy a két párt között nem ideológiai és a magyar kérdés megítélése miatt keletkeztek feszültségek, hanem az otromba korrupciós és klientelista botrányok miatt. Hiszen ez a kormánykoalíció azzal is beírja magát Szlovákia történelmébe, hogy regnálása alatt valósult meg a faliújság- és a takarítási tender, az emissziós botrány, a pártkádereknek állami pénzen kiépített szociális vállalatok rendszere, valamint a közpénzek szétrablásának egyéb módozatai, mint a túldrágított úthasználati díj bevezetése, avagy az autósztráda építése magántőke bevonásával olyan áron, hogy annak költségeit még az utánunk jövő második nemzedék is fizetni fogja. A magyarellenességben társak voltak mindvégig, egymásnak adták szinte a stafétabotot, hiszen a Beneš-dekrétumok megerősítését és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elítélését még a nemzetiek kezdeményezték, de az államnyelvtörvény és az állampolgársági törvény módosítása már a Smer számlájára írható. A Smer irányultságával, illetve magatartásával kapcsolatban Jaroslav Lipták szlovák történész jut az eszembe, aki a „reális“ szocialista tábort uraló kommunista pártokat a „szláv nacionalizmus megnyilvánulási formájaként“ értékelte, mondván, a számbeli nemzeti többség kommunistái mindig elnyomták a számbeli kisebbségieket. Példaként Csehszlovákiát is említette, mondván, a csehek nem adtak teret a szlovák kommunistáknak, azok pedig a szlovákiai magyar kommunistákat futtatták mellékvágányra. És bár működik országunkban Szlovákia Kommunista Pártja, nyílt titok, hogy az egykori állampárt tagjai közül ma legtöbben a Smerben politizálnak.
— Az MKP egyik jelszava az „Irányváltást, kormányváltást!”, az elmondottakból eléggé világos, miért. A párt szervei ennek ellenére a választások utáni tárgyalásokból egyedül a Szlovák Nemzeti Pártot zárták ki, a Smert nem, amit viszont megtettek szlovák ellenzéki partnereik. Miért gondolják azt, hogy van értelme tárgyalni a Smerrel, sőt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárttal is?
— Pragmatikus és elvi oka is van döntésünknek, nyitottságunknak. A kisebbségi nemzeti közösségek pártjai általában nem jutnak olyan helyzetbe a választások alkalmával, hogy ők határozhassák meg a kormánykoalíció összetételét, a többségi nemzet nagyobb pártjai szólítják meg őket. A Magyar Koalíció Pártja a szlovákiai magyar közösség érdekképviseletét vállalta fel, számarányunknál fogva ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a hozzánk hasonló pártok Európában, biztos, hogy nem mi alakítjuk meg a kormányt. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy hatékony érdekképviseletet csak kormányzati közegben lehet biztosítani, ezért nekünk nyitottaknak kell lennünk. Ennek ellenére elmondtuk, célunk, hogy az új kormány alapját az Európai Néppártba tömörült erők alkossák, vagyis a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom és mi, az MKP. Mert valóban az a célunk, hogy leváltsuk és gyorsan elfeledtessük az emberekkel a jelenlegi kormányt. A nyitottság pragmatikus oka mellett az elvi is fontos: az Európai Parlamentben vannak demokratikus pártok, de olyanok is, amelyek szélsőséges irányokat követnek. A szlovák parlamenti pártok közül a Smer a szocialisták, a DSZM-Néppárt a liberális és demokrata pártok frakciójában fejti ki tevékenységét, s bár az Európai Parlamentben a mi Európai Néppártunkkal legtöbbször vitában állnak, de a kompromisszumot is együtt keresik, és nem tárgyalnak azzal a frakcióval, amelybe a nemzeti párt van besorolva, mert azokat a pártokat nem tartják demokratikusaknak. Ezért mondtuk ki mi is, hogy a nem demokratikus nemzeti párttal nem tárgyalunk, a többivel — amelyeket Európa demokratikus pártnak fogad el, függetlenül a mi véleményünktől — kötelességünk legalább tárgyalni nemzeti közösségünk érdekében, ami nem azonos a koalíciókötéssel. Ráadásul mi első helyen az „irányváltást” mondjuk, mert a kormányváltáshoz csak akkor járulunk tevékenyen hozzá, ha azt megelőzi a politika irányváltása: el kell felejteni a többségi elv primitív alkalmazását, a durva kizárólagosságot, a klientelizmust, a közpénzek felelőtlen szétszórását, és — természetesen — a mindennemű kisebbségellenességet. Tehát: az MKP nem akar mindenáron a kormánykoalíció tagja lenni, csak abban az esetben vállalunk ilyen szerepet, ha hatékonyan tudjuk képviselni nemzeti közösségünk érdekeit.
— Megnyugvással készül hát a ciklus végére, június 12-ére, vagyis a parlamenti választások napjára. De mit vár a szavazástól, mit üzen a választópolgároknak?
— Hiszek a szlovákiai magyarságban. A rendszerváltás óta mindvégig és minden alkalommal bizonyította, életképes, szabad és önálló közösség, amely képes megfogalmazni akaratát, s a legnehezebb időkben is megőrzi belső szuverenitását. Remélem, ezúttal is bizonyítja erejét és egységét, elkötelezettségét, nagy számban járulnak az urnákhoz a magyar választópolgárok, és a Magyar Koalíció Pártja jelöltjeire adják szavazatukat. Mert tudják, hogy a parlamentben is, a kormányban is olyan képviseletre van szükségük, amely politikai kifejezése a közösség önállóságának és szabadságának, olyan politikai erőre van szükségünk, amely a magyarság érdekeit szem előtt tartva köt csak kompromisszumokat, és kizárólag olyanokat, amelyek a szlovákiai magyarság gazdasági gyarapodását, szociális biztonságát, kulturális hagyományainak és nemzeti önazonosságának megőrzését garantálják. Hiszem, hogy a választók felismerik, hogy erre kizárólag a Magyar Koalíció Pártja alkalmas.
-ka-, Felvidék Ma
