Sokkal gyorsabban alakul az új szlovák kormány, mint a cseh. Az azonban csak később dől el, valóban jót hoz-e ez Szlovákiának.
A második Dzurinda-kormány rekordját – nyolc nap alatt osztották el a tárcákat és nevezték meg a minisztereket – az új koalíció nem tudta megdönteni. A tényből, hogy igyekezett, és hogy a kezdetek óta rajzolódó fantomképből hétfőn látható ábra lett, nagyjából két ismeretlennel, egy kérdés adódik: nem megy-e a gyorsaság más értékek rovására.
Például a szerződések pontosságáéra. A különbség Csehországhoz képest, ahol két héttel korábban kezdődött el a hasonló hadművelet, s most már Radičová csapatának a hátát látják csupán, jó vagy rossz jel-e Szlovákiának?
A válasz a csillagokban van megírva. Papíron csupán annyi van lefektetve, hogy az államigazgatás szerkezete Szlovákiában sokkal inkább függ a végrehajtó hatalomba bejutó pártok számától, mint – például – a józan észtől vagy a közpénzek állapotától. Ha más lenne a helyzet, a második Dzurinda-kormány mintájára, amikor négy fővel karcsúbb kormány alakult az elsőnél, ennek most sem lenne akadálya.
Az SaS–KDH párharcnak a leginkább figyelemre méltó eleme, hogy bár a gazdaság és a közlekedés nyugodtan összevonható lett volna egy minisztériumba, mégis két tárca marad, s ennek egyetlen oka, hogy az állam irányításának legfőbb kritériumai közé tartozik a pártelnöknek kijáró a kormányzati tisztség (ők ezt „felelősségnek” mondják).
Hasonlóképpen házasíthatnánk más minisztériumokat is, főleg ha ismételjük a notóriusan ismert dolgot, hogy a teljesen friss mandátum kora teremt reális lehetőséget az állami bürokrácia visszanyesésére. Ezzel is lehet jelezni a választóknak, hogy rosszabb idők jönnek, tudatosítják, ezért önmaguknál kezdik a megszorításokat – a kormányt építő politikusok azonban erről lemondtak. A „szakszerűséget”, melyet Radičová a legfőbb szempontnak kiáltott ki, fényesen példázza Richard Sulík a parlament elnökének posztján. Semmi bajom az új seprűkkel, de ha ankétot hirdetnének, hogy milyen tisztségre alkalmas ez az adó- és járulék-szakértő, biztosan 100 százalékos támogatása lenne mint parlamenti elnöknek. Az érv, hogy Sulík nem fogja éjjelente átírni a törvényeket, így csak jobb lehet az eddiginél, korrekt ugyan, de elbotlik még egy apróságon: azon, hogy az SaS valójában így csak névleges győztese lesz a hatalommegosztásnak. Olyan helyzetben ugyanis, amikor a kormány ténylegesen arányos felállású, nincs logikája, hogy miért kellene a második legfelsőbb közjogi méltóság tisztségét a második legerősebb pártnak betöltenie. Ez a poszt ugyanis több egy „sima” miniszteri bársonyszéknél.
Természetese, a miniszteri tárcák nem egyenrangúak. A való világban az SDKÚ az, amely egy „tiszta mesterhármassal” – kormányfő, pénzügyek és külügy – megismételte a 2002-es évet, és van oka azt mondani, hogy az első az egyenlők között. A belügy helyet, amit el kellett siratniuk, övék az igazságügy, aminek a hátrányai csak akkor fognak megmutatkozni, amikor a bíróságok megreformálása az alkotmányos többség hiányába fog beleütközni. Ez az egyetlen indoka annak, miért is kellett volna mégis megpróbálkozni a parlamenti elnöki tisztségről megállapodni a Smerrel. (Nem kellett volna az elnökséget Ficónak vagy Paškának adni, egy elfogadható személy a 62 képviselő közt azonban akadhatott volna.)
A Most-Híd, ellenkezőleg, megörökölte az MKP után nemcsak a miniszteri posztokat, hanem a stigmát is, amely az egyenlők között utolsóvá teszi a hatalom megosztásában is.
Peter Schutz, Sme, Felvidék Ma
