A Szlovák Köztársaság Vasúttársaságnak (SzKVT – ZSSK) tiltakozó levelet írtam amiatt, hogy jegyemet a Szlovák Nemzeti Párt reklámjába csomagolták. Erről a furcsa gyakorlatról már röviden beszámoltam a Felvidék Mán.

Azért tiltakoztam, mert ez a párt okozza a legnagyobb kárt Szlovákiának. Annak elnöke minősíthetetlen szótárral rendelkezik és maga ismerte be, pártja korrumpált. Nem tudom, miért propagálnak alkoholistákat? – kérdeztem. Arra is felhívtam a figyelmüket, hogy ily módon törvényt sértenek.
Villámpostalevelemre a vasúttársaság Üzleti Részlege Közönségszolgálati Szekciójának munkatársa válaszolt. Íme a június 3-i „válasz“:

„A ZSSK a választási kampány keretén belül saját mediális terét biztosítja minden politikai szubjektumnak, mely érdeklődést mutat eziránt és megtéríti az összes költséget, mely a bérléssel jár.
Az SzNP-n kívül vonataink felületét például kihasználja az SDKÚ, a MOST-HÍD, a SMER és más politikai tömörülések.
Megértjük az Ön helyzetét, ám felkérjük, hogy tiltakozását címezze konkrét politikai csoportosulásoknak.
Kívánok szép napot.
Üdvözlettel:
Bc. Jana Matoleková“

A Híd reklámozásáról magam is meggyőződhettem legutóbbi utazásom alkalmával.

Nos, egy állam által fenntartott társaságnak pártsemlegesnek kell lennie. Vagy akkor egyenlő mértékben minden pártról információt kellene nyújtania az utazóközönségnek, vagy egyiket sem kellene pártolnia. Ez ilyen egyszerű. Többi kérdésemre sem kaptam választ. Aki úgy gondolja, lenne mondanivalója az említett hölgy számára, kérjem írjon neki egy udvarias levelet. Lehet, ha sok írást fog kapni, tán megérti, miről is van szó. Villámposta címe a következő: Matolekova.Jana@slovakrail.sk

Felvidék Ma, Balassa Zoltán