Robert Fico távozás előtt álló szlovák miniszterelnök volt a vendége a TA3 hírtelevízió vasárnap esti politikai műsorának. Hazugságnak nevezte a kormányalakítást folytató pártok azon állítását, hogy Szlovákia kölcsönt adott volna Görögországnak. Hangsúlyozta, ők csak az Európai Unió fő értékrendje, a szolidaritás mellett foglaltak állást.

Remélem, hogy nem egy hottentotta módjára beszélek” – mondta Fico. Ismétlem, Szlovákia csak akkor ad kölcsönt Görögországnak, ha azt a parlament is megszavazza, és Görögország teljesíti az adott feltételeket. Fico csak akkor ír alá ezzel kapcsolatban bármilyen dokumentumot az Európai Unió szerveiben, ha a jobboldali pártok egyértelmű állásfoglalást tesznek közé a görögországi helyzetről, illetve arról, hogy milyen megoldást szorgalmaznak ennek az európai problémának a megoldására.

Fico szerint a kormányalakítási tárgyalásokat folytató hat párt nem értékrendek, programok tartják most össze, hanem a Smerrel szembeni ellenállás. “Ha át kell adnom a miniszterelnöki tisztséget, akkor pezsgővel várom az új kormányfőt, és sok sikert kívánok az új kormánynak. Engem négy évvel ezelőtt csak a takarítónő várt” – mondta Robert Fico.

A beszélgetésbe bekapcsolódott Daniel Lipšic, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke is. Elismerte, hogy vannak olyan területek, ahol nem születik egyezség a jobboldali pártok között. “Ezeknél marad a status quo” – mondta Lipšic.

Felvidék Ma