„Mitől félhetsz hát az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.” – Márai Sándor sorai jártak az eszemben, amikor hallgattam a szinte vég nélkül felszólalókat a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának ülésén.

 

A járási konferenciák eredményeinek semmibe vétele, az önkényesen összeállított választási lista, az MKP elnökének elmenekülése a médiaszereplés elől, a Smerrel való együttműködés lehetősége, a magyar állampolgársági törvény nem megfelelő fogadása és következményeinek magyarázata, az elhamarkodott nyilatkozatok arról, hogy 9 százalékot ér el a párt, aztán meg a másik véglet: nem biztos, hogy bent lesz a parlamentben, az aktivisták túl lanyha vagy nagyon aktív közreműködése, a központi kampány hiányosságai, az elnökségi tagok és a pártigazgató kampányára fordított pénz, mind-mind oka volt a párt gyászos szereplésének. Voltak, akik lázasan keresték a bűnbakokat – mert ugye egy bűnbak kell a világnak -, pedig a választásokat együtt vesztettük el.
Ezért javasoltam a teljes tisztújítást. A legkisebb helyi szervezettől kezdve a pártelnöki tisztségig. Mindenki méresse meg magát újra, ott, ahol a legjobban ismerik. Ha valaki nem kapja meg a bizalmat, dolgozzon jobban, hogy rászolgáljon.
Persze, mások ezt másképp látták. Elég, ha az elnökség és az elnök megy. Azaz: azok is inkább csak színleg, mert náluk úgy sem lesz jobb, és az Országos Kongresszus majd újraválasztja őket. Kit érdekel az, hogy rebesgetik, volt olyan képviselő, aki állítólag annyira kétszínű, hogy a családjával a Hídra szavaztatott, hogy azok is bekerüljenek? Kit érdekel az, hogy a kampány nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után? Kit érdekelnek a zsinórban meghozott költséges és helytelen döntések? Kit érdekel, hogy a világ minden táján a politikusok ilyen gyászos vereség után átadják a helyüket az újaknak?
Nagyon fontosnak tartottam, miután az elnök és az elnökség lemondott, és a lemondást az OT tudomásul vette, hogy ideiglenes bizottság álljon fel, amely a kongresszus előkészítését felvállalja. Ne legyenek tagjai az elnökségi tagok, hiszen ha az emberek megbíztak volna bennük, akkor jelenleg a parlamentben ülnének. Az egyszerű emberek, a választópolgárok fogalmazták meg a véleményt, hogy 20 év után másokat akarnak a parlamentben, a párt elnökségében látni. A parlamenti képviselőség nem nyugdíjas állás, keményen meg kell érte dolgozni. Márpedig az utóbbi időben az MKP vezetősége nem nagyon dolgozott meg a pénzéért. Ugyanígy nem nyugdíjas állás egy párttisztség sem. Erre mondják azt, hogy a kivételek erősítik a szabályt. Gondolom, Sztálinra nem akarunk hasonlítani. A személyi kultusz ideje véget ért.
Pedig éveken keresztül söpörtük be a szemetet a szőnyeg alá. Nem vettük komolyan annak a háromezer önkormányzati képviselőnek és polgármesternek az akaratát sem, aki 1994. 1. 8-án megfogalmazta követeléseit. A minimumot, hogy megmaradhassunk magyarnak szülőföldünkön. Elszabotáltuk akaratukat, az autonómiát, a kollektív bűnösséget becseréltük némi aprópénzre – szemétdombra, csatornázásra, úthálózatra. Kormánytagságra, hogy ezren közülünk jól éljenek, a többi háromszázezer pedig olvadjon be. Vagy beszéljek az elszalasztott nagy lehetőségről? A Nyitra megyei vagyon elherdálásáról? Ott sem kereste meg az MKP a bűnösöket, és azokat állította pellengérre, akik a visszásságokra felhívták a köz figyelmét. Nem az volt a rossz, aki elkövette a bűnt és visszaélt a választók bizalmával, hanem az, aki az igazságot ki merte mondani.
Tekintettel a választások anyagi vonzatára, javasoltam, hogy a párt anyagi ügyeit az Ellenőrző Bizottság tartsa felügyelet alatt.
A sajtóban már megjelent a nyilatkozat arról, hogy Komáromban a Most-Hídnak az MKP-val a helyhatósági választásokon koalíciót kell kötnie. Andruskó Imre elmondta ezt az Országos Tanácson is. Nincs új a nap alatt, hiszen a megyei választásokon fizetett hirdetésben kampányolt a Híd jelöltje mellett. Másnak ezért megszűnt volna a párttagsága. Az övé nem. Úgy látszik, rá nem vonatkozik – még a gyászos vereség után sem – a párt alapszabálya.
De ugyanígy nem vonatkozik Hamerlik Richárdra sem, aki kilépett a pártból, majd gyorsan visszakönyörögte magát.
Pedig amíg lesznek egyenlők és egyenlőbbek, amíg a párt alapszabályát aszerint alkalmazzák, hogy kinek mi felel meg, nem csodálkozhatunk azon, ha a választók más pártban jobban bíznak.
Ezért be kell fejezni a folyamatban levő ügyeket és a párt alapszabálya szerint kell eljárni.
Valahogyan úgy vagyok a Híddal, mint a jámbor férj a kikapós asszonyával. Ha elhagyta az urát, mert a szeretője többet ígért, az az ő dolga. De azt már ne várja, hogy utána menjen és hármasban éljenek tovább.
Márpedig vannak, akik szívesen elnézik, jó órabér reményében, a Most-Híd kicsapongásait. Elfelejtik, hogy 109 ezer választó adta le voksát az MKP-ra, és nyilván nem azért, hogy az MKP a Most-Híd hűbérese legyen. Ott vannak közöttünk a Most-Híd megbízott emberei, ott vannak köztünk, akik eladnák elsőszülöttségi jogukat egy tál lencséért.
Ha nem teszünk rendet a közös portánk táján, ne csodálkozzunk, ha unokáink már csak tőlünk hallanak magyar szót. És ne okoljunk érte senkit. Csak saját magunkat.

Szabó Olga, Felvidék Ma