Számunkra furcsának tűnik, hogy Jézus „közvélemény” kutatást végez magáról. Mindez azt jelenti, hogy felül kell vizsgálnunk azt az elképzelést, hogy milyen kapcsolat volt Jézus és tanítványai között.
Az egyik nézet szerint Jézus tudni akarja barátaitól, hogy miként vélekednek róla. Semmiképpen sem úgy, hogyan az evangéliumban írva van, nem nevezik magától értetődően Isten fiának, megváltónak, és főleg nem úgy, ahogyan a 3.századi dogmatika definiálja második isteni személynek.

Az is lehet pedagógiai, vagy mondhatjuk katechetikai jellegű kérdéssel állunk szembe. Jézus Jánosa evangéliumában igen gyakran homályos kérdéseket tesz fel a hallgatóságának, hogy megtudja a véleményüket, majd folyamatosan korrigálva vezeti el őket a helyes vélekedésre. Nagy valószínűséggel ez volt Jézus oktatási módszere. Ma talán kérdve kifejtő módszernek nevezik ezt a pedagógiában.

A kérdésre három feleletet kapott Jézus. Egyesek úgy vélték, hogy ő Keresztelő János korábbi reform mozgalmát folytatja. (19.v.) Valószínű Jézus nyilvános működésének idején őt legtöbbet keresztelő Jánossal etették össze. Mások úgy vélték, hogy benn éledt újjá Illés próféta, aki megtisztította a Jahvista vallást Áháb király idejében. Alakja a későbbi zsidó hagyományban összefonódott a messiási elképzelésekkel.

Ezt követi Péter némi ünnepélyességgel előadott nyilatkozata, melyben „Isten Krisztusának” nevezi őt. Párhuzamos szövege Márknál egyszerűbb, Máténál pedig hosszabb (Mt 16,16) „Te vagy a Krisztus az élő Isten fia”. A „Krisztus” csak annyit jelent felkent, de Jézus korára ez a jelző, azonos lett a megváltó megnevezéssel.

Az érdekesség, hogy Jézus kérdezi, hogy mit tartanak róla az emberek, de nem mondja meg, hogy mit tart önmagáról. A teológiai vita egyik szélsőséges nézete szerint Jézus már Isten fiának nevezték nyilvános működése idején, a másik szélsőséges vélemény, hogy nem tartották csak egyszerűen az „ember fiának” ahogyan ő is nevezte magát, és csak a feltámadása után kezdték nevezni „messiásnak”. Kétségtelen, hogy itt az a Péter nyilatkozik Jézusról, nevezve őt Isten fiának, aki a szenvedés történetben azt is letagadja, hogy ismerte őt. Bár tudjuk, a félelem furcsa játékot tud űzni az emberrel, de mégis egyféle feszültség van Péter mindenkit megelőző öntudatos messiási nyilatkozata között és a szenvedés történetben leírt tagadása között.

Annyi biztos, már nyilvános működése idején is sokat jelentett Jézus a 12 tanítványának és sok más embernek. Ő volt az az ember, aki nagy reménységet ébresztett bennük. Ebben az értelemben a mi viselkedésünk is hasonló. Sokan tekintenek Jézusra ma is érdekes emberként, gondolják hogy érdemes ráfigyelni tanítására. De amikor konfliktus helyzetbe kerülnek, akkor úgy viselkednek, mintha soha nem hallottak volna Jézusról. Sőt nem szívesen beszélnek arról, sem, hogy az akit ők nagyra tartanak a követőitől azt kérné, hogy ellenségeinek is bocsássanak meg, bántóikkal is jót tegyenek.

Péter árulása csak kevéssel kisebb Júdás árulásánál. A mi hirtelen véleményváltozásaink Jézusról hasonló utat követnek, mint Péteré. Most is megkérdezhetjük magunktól, vajon ki nekem Jézus Krisztus? Vajon felismerem-e őt a szenvedés és a sötét órák idején? Vajon csak kérő imát tudok mondani az én Jézusomnak? Vajon le tagadom-e amikor károm származhat belőle? Vagy nekem Jézus jó és balsorsban egyaránt, mesterem, megváltóm és barátom.

Felvidék Ma