Hétfőn  kora este, az SZDKU székházában találkozott a Koalíciós Tanács, hogy megvitassa a kormány programnyilatkozatát. Eddig a pártok és az egyes tárcák észrevételeket fűzhettek a tervezethez, a pártok csúcsvezetésének ezeket is véleményeznie kell, hogy szerdai ülésén a kormány véglegesíthesse.

A programnyilatkozat a koalíciós szerződésben megfogalmazott programtézisekre épül. A múlt hét folyamán a szlovák sajtótermékeknek eddig tisztázatlan módon kiszivárogtatták a programnyilatkozat-tervezetét, s ez még Iveta Radičová kormányfőt is meglepte. Korábban ilyesmi nem fordult elő Szlovákiában. Mivel a média szakpolitikai bontásban elemezte az utóbbi napokban a programnyilatkozatot, kérdés, hogy a Koalíciós Tanács a „nyilvános vita“ eredményeit is beépíti-e a végleges programnyilatkozatba.
Kiszivárogtak kellemetlenebb ügyek is. Mivel elektronikus formában jutottak hozzá a dokumentumhoz a sajtó képviselői, a technikai háttér elárulta nekik például, kik az egyes fejezetek szerzői. Több esetben kiderült, hogy nem az érintett miniszter vagy annak hivatala jegyzi az anyagot. Ahogy a Markíza televízió be is mutatta, az emberjogi kormányalelnök programja például Petőcz Kálmánt, a Fórum Intézet munkatársát adja ki szerzőként…
Mint kiderült: a Szabadság és Szolidaritás párt listján négy mandátumot szerzett “Egyszerű Emberek” politikai csoport egyáltalán nem tudja, mi van a készülő kormányprogramban. Igor Matovič, a vezetőjük nem zárta ki, hogy ha általuk elfogadhatatlan dolgok kerülnek a programba, nem fogják azt támogatni, pontosabban: készőbb akár az ellenzékkel összefogva, meg fogják akadályozni azok megvalósítását.

A kormány programnyilatkozata az augusztus 3-ai parlamenti ülésen kerül beterjesztésre. Az ezt követő vita után szavaz majd a Tisztelt Ház bizalmat Iveta Radičová kormányának.

Felvidék Ma