Több mint ezeregyszáz éve megérkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok. A szláv törzsek egy orrhosszal előztek meg minket a térségben. Az itt élő gyér lakosság között voltak szlávok, germánok, rómaiak, s főként a rokonaink, az avarok.

Az idők folyamán a betelepülőkkel és az itt talált néptöredékekkel összeállt a magyar nemzet. A szlovák történelem is hasonlóan alakult. Ezeregyszáz év alatt, a Kárpát-medencébe betódult cseh, morva, lengyel, szlovén, horvát (tót), szorb, pszeudo-huszita, német, ruszin, ukrán nép lassan nemzetté vált, irodalmi nyelvet teremtett magának. Mindez a „rettenetes magyar elnyomás alatt” történt…

Ugyanebben az időben az angolok megfosztották állami létüktől, nyelvüktől a walesieket, skótokat és az íreket. Olyan sikeresek voltak, hogy a már 1936 óta önálló Írország lakosainak csak tíz százaléka beszéli tisztességesen saját ősi nyelvét. A skótok és walesiek sem jártak jobban.

A nagy francia forradalom (szabadság-egyenlőség-testvériség) „feltalálta” az addig ismeretlen államformát, a nemzetállamot. Akkoriban és még sokáig a gallok kisebbségben voltak Franciaország területén. A németek, korzikaiak, baszkok, occitánok, normannok, olaszok, bretonok stb. a lakosság több mint felét tették ki. Ez nem zavarta a forradalmi kormányt, sőt „javítani” akart a helyzeten, akár erőszakkal is. Betiltotta az összes nem francia nyelvű iskolát, aminek véres következményei lettek. A bretonok fellázadtak az önkényuralom ellen, és évekig harcoltak nyelvükért, iskolájukért és egyházukért. A lázadás leverésére küldött, az ország söpredékéből verbuvált fegyveres rablóbanda Turreau tábornok vezetésével egész falvak lakóit mészárolta le. Vendée város neve, amelynek a teljes lakosságát kiirtották, kitörölhetetlen a bretonok emlékezetéből.
Slota úr! Mi semmi ilyet nem tettünk önökkel. Az első világháború előtti néhány évtizedben történtek ugyan szánalmasan eredménytelen kísérletek a kormány részéről a lassan öntudatosodó és a pánszlávizmusnak bedőlő vékony szlovák vezetőréteg elnyomására, mindez azonban eltörpült Csehszlovákia, majd az önálló Szlovákia vad, tűzzel-vassal, törvénytelenül és embertelenül véghezvitt magyarellenes intézkedései mellett.

A „magyar elnyomás” mítosza Tria­non óta állandó „fejlődésben” van. Lassan igaznak hiszik, hogy minden magyar tanító felpofozott minden magyarul nem tudó nebulót. A Matica és az ultrajobb pártok ideológusai minden magyarellenes intézkedést az „ezeréves szenvedés” dajkameséjével indokolnak. Az unos-untalan hangoztatott vádak: a Rózsahegy melletti csendőrsortűz, a három kis szlovák gimnázium betiltása, a szlovák kettős keresztes címer „elrablása” mára nemcsak a szlovákok, de a nyugati értelmiség „agyába” is beleégett.

Álljon itt egy autentikus szlovák vezető, Hlinka páter néhány mondata (Párizs, 1920) a magyar-szlovák-cseh viszonyról, Stephen Bonnal amerikai diplomata visszaemlékezése szerint: „…három hónap alatt, valójában három hét után, a fátyol felemelkedett. Ilyen rövid idő alatt többet szenvedtünk a pökhendi csehektől, mint ezer év alatt a magyaroktól. Most tudjuk, hogy Hungárián kívül nincs élet. Emlékezzen ezekre a szavakra, Bonnal, mert az idő igazolni fogja ezeket. Beneš egy törtető csaló.” Önök szentként tisztelik Hlinka pátert, de nem tudják, vagy nem akarják tudni, Hlinka végső soron a magyar Korona alatt akart maradni, néhány északi, teljesen szlovákok által lakott megye teljes autonómiájával.

A magyar-szlovák együttélés történetének szégyenteljes meghamisítása mellett még más is van a szlovák, magyargyűlöletből élő szélsőségesek rovásán:
1. A magyarok által lakott területek bekebelezése 1918-ban, ami minden nemzetközi, emberi és közösségi joggal ellentétes. Milyen önrendelkezési jog az, amit maguknak kiköveteltek, de hallani sem akarnak azok másokra való alkalmazásáról?
2. A „beneši dekrétumok” még ma is élnek, szerves részét alkotják a szlovák (és cseh) törvénytárnak. A magyarok (és németek) kollektív jogfosztásának eszköze volt, és a magyar egyéni és közösségi javak elkobzásának az alapja. Európa ezen szégyenét az önök parlamentje bebetonozta, az emberi jogok nagyobb dicsőségére.
3. A kierőszakolt lakosságcsere.
4. Mintegy negyvenezer magyar embertelen körülmények közötti áttelepítése a Szudéta-vidékre.
5. Gyilkosságok, amelyek messze felülmúlják az egész világon szétkürtölt csendőrsortűz áldozatainak számát: Pozsonyligetfalu, kilencven fegyvertelen, hazatérő levente lemészárlása; Dobsina lakossága egy részének (mintegy 120 személy) lemészárlása a cseh határ másik oldalán; Pozsony magyar lakossága nagyobbik részének kitelepítése Pozsonyligetfaluba. (Az ottani tábori orvos jelentése szerint az internálótáborban rendkívül nagy volt a gyermekhalandóság a rettenetesen rossz ellátás miatt.)
6. Hány magyar iskolát zártak be 1919 óta? Össze tudják még számolni?
7. Hány hektár földet és más ingatlant raboltak el a magyaroktól?
8. Az évszázadok során számos szlovák nemzetiségű püspöke, sőt hercegprímása is volt a magyar katolikus egyháznak. Hány magyar származású püspöke van ma a szlovákiai magyaroknak? Egy sem!
Talán ideje volna szembenézniök a magyargyűlöletre épített történelmi mítoszaikkal is. A hivatalos magyar történetírás soha sem ismerte el a hunoktól való származásunk hagyományát. Önök viszont szemrebbenés nélkül igénylik vissza „Szvatopluk örökségét”. Ennek persze lassan, de biztosan vége fog szakadni a külföldi és becsületes szlovák történészek munkái alapján. Talán nem volna felesleges néhány, a Matica emlőin nevelkedett történészüknek elolvasni a német Martin Eggers könyvét: „Das Grossmärisches Reich. Realität oder Fiction?” [A Nagymorva Birodalom, valóság vagy fikció?] Aztán ott vannak a Nagy Károly birodalmának kémjelentései és adóívei Aachenben… Vakargathatnák a fülük tövét…

Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak ezeréves közös történelmünk van. A mi királyaink az önök királyai is voltak. A Szent Korona alatt önöknek ugyanolyan jogok jártak, mint bárkinek a Kárpát-medencében. Csak ne próbáljanak mai jogokat követelni a hűbéri társadalom idejére, mert azok igencsak egyformák voltak egész Európában. Ha mi jobbágyok voltunk, önök is azok voltak, ha szabadok, önök is. Ha a földesuraik keményen bántak magukkal, mivelünk sem különbül.

És ma? Szlovákiai utaim során számtalan ellenséges megnyilvánulással találkoztam, ami erősen gondolkodóba ejtett. Nekünk talán csak az oroszokkal és a románokkal kapcsolatban van ellenséges érzületünk, de az nem nyilvánul meg az egyéni érintkezés szintjén. Voltak munkatár­saim mindkét népből. Sokszor együtt ültünk az irodai étkezőasztalánál, de eszünkbe nem jutott kifejezni egymás iránti ellenszenvünket. Észak-Szlovákiában viszont ezt rendre tapasztaltam. A szlovák emberrel soha semmi bajunk nem volt. A magyargyűlöletből élő politikus, pedagógus vagy újságíró viszont jóvátehetetlen károkat okoz a két nép hagyományos viszonyában. Ha ezt valaha is sikerülne visszájára fordítani, mindkét népnek óriási hasznára lenne.

Előbb-utóbb a legvadabb csúcsszlovák is rá fog jönni, hogy népeink egymásra vannak utalva. Ha a szlovákok feladnák erőszakos magyarirtás-kísérletüket, és teljes autonó­miát adnának nékik, örök barátság lenne a részük. A határok lassan elmosódnak, de az etnikai határok hosszú évszázadokra megmaradnak, a biológia törvényei szerint.

Ami a NATO-, de főként az EU-tagságot illeti, e testületekben semmi keresnivalója egy soviniszta népnek, amely megtagadja a legelemibb emberi és önigazgatási jogokat a karmai közé lökött kisebbségtől. A 20. század nagy példáit idézzük: Nagy-Britannia szabadon engedi Írország nagyobbik részét; több-kevesebb autonómiát ad Skóciának, Walesnek; Spanyolország a baszkoknak és katalánoknak, Olaszország a dél-tiroliaknak és – horribile dictu – a franciák Korzikának. S hová tart ma Szlovákia? Milyen jogon tart számot immunitásra? Különösen akkor, ha érdemtelenül birtokolja a nemrégen még tisztán magyarok által lakott területeket. Azoktól, akik mindig mindenáron tekintettel akarnak lenni az utódállamok „érzékenységére”, csak annyit kérdezek: mikor voltak a románok, szlovákok, szerbek tekintettel a mi érzékenységünkre?

A Nyugat már túlságosan hozzászokott a Szovjetunióban nevelkedett külügyéreink és baloldali politiku­saink szervilizmusához. Ideje a blöfföt nem komolyan venni.

Magyaródy Szabolcs