A parlament talaján tanácskozott a Szabadság és Szolidaritás párt frakciója, benne az Egyszerű Emberek csoportosulás négy képviselője is. Papírra került, hogy az Egyszerű Emberek a mandátumukról is lemondanak, ha kilépnek Sulík frakciójából. Richard Sulík pártelnök és Igor Matovič, a négy fős csapat vezetője pénteken is tárgyalt, de hogy miről, nem árulta el. Ez volt az első olyan jel, amely biztatást jelenthetett azoknak, akik 79 feltétlen támogatást jelentő mandátumot remélnek a Radičová-kormánynak.
A vitában, melyet Igor Matovič tett nyilvánossá azt követően, hogy úgymond egyedi elvárásaik nem kerültek be a kormány programnyilatkozatába, kiderült, furcsa szóbeli megállapodás köti össze Sulíkékat és Matovičékat. A legfontosabb benne, hogy Matovič legfeljebb az idei év végéig marad Sulík frakciójában, mert megalakítja saját pártját. Ezt Sulík sem tagadta, csak most, hogy koalíciós partnerei kizárólag tőle várják az ügy elboronálását, Radičová pedig megüzente neki, hogy kisebbségi kormányt nem kíván vezetni, szeretné, ha Matovičék négy éven át a frakciójában maradnának. Csakhogy: pártfegyelmet feltétlenül ez sem jelent. Ha meg igen, annak az ára, hogy Matovičnak soha nem lesz saját pártja, és szélhámosként vonul be a szlovák politika bohózatirodalmának példázatai közé. Ha ugyanis a koalíciós tanácsban nem ülhet ott, legitimitása sem lesz, amivel érvényre juttathatná azt a programot, amely alapján a Szabadság és Szolidaritás párt választási listájának négy utolsó helyéről felkarikázták őket az első tíz élbolyába. És ha programjából nem válik valóra semmi, elevenen eltemeti magát. Nos, meglehet: Matovič mára ezzel is szembenézett.
A Polis kutatóintézet elemzője, Ján Baránek nemrég azt mondta: készülni kell a koalíciós szerződés megnyitására és az újabb partner bevételére, ha stabilitást akar az új kormánykoalíció. Tiszta partneri viszonyok nélkül ugyanis bizonytalanság lengi be majd a hatalomgyakorlást. Egyelőre azonban elhárítja a rendezésbe való beavatkozást Iveta Radičová kormányfő – mintha nem az ő kormányának parlamenti többsége forogna kockán –, nem tartja illetékesnek magát még csak a véleménymondásra sem a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Most-Híd vagy az SZDKU sem…
Húsz éve, amikor meg kellett próbálni demokratikus pártot építeni – negyven év diktatúra után –, gyorsan kiderült: akármilyen véleményeket képviselő emberek nem maradnak meg sokáig egy karámban. Nem véletlen talán, hogy csak a Kereszténydemokrata Mozgalom, amely határozott értékrenddel alakult meg, létezik még ma is. (Bár innen is kiszakadtak csoportok, s ki a fősodortól jobbra, ki balra kereste a helyét, új politikai tömörülést alakítva.) A rendszerváltás után húsz évvel azonban – arra hivatkozva, hogy elkoptak a régi arcok! – ugyanilyan amatőr módon – csak modern technológiával – pártot alapítani, s tetejébe még kormányzati szerepet is vállalni: maga a valóságtól elrugaszkodott és mindenkit lenéző felfuvalkodottság.
A koalícióalakítás igéje-hívószava a változás volt. Az, hogy Fico pártjának nem jött össze a többség, feltehetőleg elhomályosította a négy év ellenzékiség után hatalomra kiéhezett, tapasztaltabb politikusainkat is, akiknek ha máskor nem, a parlamenti mandátumok ünnepélyes átvételén fel kellett volna ocsúdniuk a győzelmi mámorból. Annak láttán mindenképpen, hogy a Szabadság és Szolidaritás listáján mandátumhoz jutott képviselők itt találkoztak egymással először, itt ismerkedtek meg magával Richard Sulíkkal is. S be kellett volna látniuk: mennyire fején találta a szöget Iveta Radičová a választások éjszakáján, amikor azzal „tette helyre“ az örömittas Sulíkot: „Riško, hallgass és tartsd a léggömböt“.
Ezt a léggömböt azonnal ki kellett volna pukkasztani. De nem ez történt, hanem a politikai realitásérzék kapott defektet. A választások győztesével még csak a politikai kultúra és a kötelező udvariasság okán sem ült asztalhoz senki a potenciális kormánykoalíció tagjai közül. Meglehet, attól féltek, ne hogy elcsábuljon valaki… De hogy nem a változás kultúrájának voltunk tanúi, az is biztos.
Ahogyan az is biztos, hogy a kormányprogram sem olyan, amilyen lehetne. Van benne valami ambivalencia, valami, ami nem a bejelentett változást demonstrálja, hanem inkább a folytonosságot. Mintha a „változással“ kampányoló pártok kölcsönös bizalmatlansága nyitva akarná hagyni a hátsó ajtót egy esetleges kormányátalakításnak, amelyben a Smer is szerephez jutna. A figyelmesen olvasó ember nehezen szabadul ettől az érzéstől. A mai Sulík-Matovič „szerződéskötés“ pedig csak tovább erősíti rossz közérzetét: ebben az írott megállapodásban ugyanis csak az áll, hogy a Radičová-kormány mögött 79 képviselőt akar tudni Richard Sulík (és Iveta Radičová is). A megállapodásnak több konkrét pontja nincs a szerződésben. Egy nappal a parlamenti megmérettetés előtt a koalíciós partnerek egyike sem világosította fel Sulíkot és Matovičot, hogy „a jó szerződés a jó viszony alapja“. Megint kiegyensúlyozatlan a dokumentum. Matovič konkrét kötelezettséget vállal, Sulík meg ígér valamit, amit teljesíteni fog, ha majd megy… Ez a csúcspolitikában egyenlő azzal, hogy nem fog menni, mert nem fontos. S ez sem a politikai kultúra változására vall.
Felvidék Ma, gyr
