A Felvidék számos községében is megünnepli Magyarország nemzeti ünnepét, augusztus 20-át, illetve megemlékezéseket tartanak Szent István királyunkra. Folyamatosan bővülő jegyzékünkbe a felvidéki vonatkozású eseményeket gyűjtjük össze.

  • Búcs – A Kárpátok Őrzői
  • Dunaszerdahely: Fellobban a Magyar Szolidaritás Tüze
  • Dunamocs: A VIII. Szent István-napi falunap kerül megrendezésre augusztus 21-én. A programban szerepel gyermek horgászverseny, csuhéból, szalmából készült bábuk és gombkompozíciók kiállítása. Délután 15 órakor ökomenikus istentiszteletet tartanak a helyi római katolikus templom kertjében, majd a Kassai Lovasíjász Iskola felvidéki Vermes törzse tart bemutatót korhű ruhákban az egészségügyi központ mögötti parkban. Az este a szórakozásé, fellépnek a Csemadok énekkar, valamint a helyi alapiskola modern tánccsoportja, Osli község éneklőcsoportja. A szabadtéri színpadon 18.30 órától a Silver Uragan zenekar ad elő LGT slágereket, majd 19.30-tól utcabálon táncolhat a közönség, illetve tűzoltóversenyt élvezhetnek a főtéren.
  • Dunaradvány: Az MKP és a Csemadok dunaradványi helyi szervezete szeretettel hív minden kedves érdeklődőt az augusztus 22-én 18 órakor kezdődő Szent István napi megemlékezésre a dunaradványi kultúrházba. A rendezvény díszvendége Vadkerti Imre.
  • Érsekújvár: Oroszlánkirály / családi musical
  • Gúta: Ünnepi megemlékezés
  • Ipolyság – Világok világa
  • Ipolybalog: Augusztus 1-jén zajlott az ipolybalogi Szent Korona ünnepség
  • Izsa: Vadnyugati versenyt tartanak az izsai lovaspályán a Kelementia lovasklub rendezésében augusztus 21-én. mely reggel kilenc órakor kezdődik a regisztrációval. Több ügyességi vetélkedőn mérhetik össze tudásukat a lovasok, este 18 órától pedig zenés szórakozás kezdődik country zene mellett.
  • Királyhelmec: Éles Bulcsú kiállítása „Úton” címmel. Augusztus 20-án. 17 órakor a VMK-ban. Megnyitja: B. Orosz István grafikusművész. Közreműködnek az egykori Frontális Ütközés zenészei
  • Komárom: Sólyom László koszorúz
  • Komárom: Augusztus 20-án koszorúznak a komáromi civil szervezetek
  • Martos: A 7. művészetes mARTos és lovas játékok kerülnek megrendezésre augusztus 21-én. A program zenés lovas felvonulással kezdődik 13 órakor, majd 14 órától lovas versenyeket láthat a közönség. Este 19 órától a Szilaj zenekar koncertjét hallhatják, majd 20 órától a Téka együttes zenél a Feszty parkban. A belépés díjtalan.
  • Nánán a Csemadok szervezésében , augusztus 22 -én vasárnap du.15.00 órakor emlékeznek meg Szent István királyról. Beszédet tart Már Atya, közreműködik Baranyai Éva (ének), kántor, és a nyugdíjas éneklő csoport.
  • Nagymegyer: XX. Szent István Napok
  • Naszvad: Szent István és az új kenyér ünnepe
  • Nagykapos – koszorúzás , Ünnepi megemlékezés Nagykaposon
  • Perbete: A Csemadok helyi alapszervezete augusztus 20-án, pénteken Szent István napi megemlékezést rendez. A megemlékezés koszorúzással kezdődik a milleniumi emlékműnél 15 órától, majd családi programokkal folytatódik – a régi katolikus iskola udvarán hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal, vetélkedőkkel, múzeumlátogatással, amely során népviselet felpróbálására és fényképezkedésre lesz lehetőség. A Helység kalapácsa című előadás tekinthető meg 19 órától az őrsújfalui ÉS színház előadásában. A napot tábortűzzel zárják. A résztvevők pokrócokat vagy más ülőalkalmatosságot is hozhatnak magukkal.
  • PozsonyÜnnepi szentmise Szent István király emlékére a pozsonyi dómban
  • Somorja: Szent István Napok Somorján
  • Szentpéter: Szent István-napi ünnepi szentmisére kerül sor a helyi római katolikus templomban augusztus 21-én 10 órakor. A szentmisét bemutatja Borbély Péter atya. Közreműködnek: Sárközi Imre kántor, a kürti Hajnalvándor énekkar, a szentpéteri ökumenikus énekkar. A szentpéteri Plébánia Hitközössége, a Csemadok, a Nyugdíjasklub, az MKP és a helyi cserkészcsapat tisztelettel várja az érdeklődőket a már hagyományos rendezvényre.
  • Tardoskedd – XII. Szent István napok Tardoskedden
  • Tornalja – kiállítás: Szent István Pozsonyban
  • Vajka: Szent István-napok augusztus 14-én
  • VágsellyeA Szent Korona és a magyar jövő – Batta György előadása
  • Vágkirályfa: Mátyusföldi falunapok – augusztus 20-22.
  • Virt: Virten falunapot tartanak augusztus 21-én. Reggel 6.30-tól a virti tónál találkoznak a horgászversenyek szerelemesei, majd egész napos gyermekműsort élvezhetnek a nebulók. 10 és 18 óra közt. Délután 14 órától kerül sor a főzőversenyre, melyet három órától értékelnek ki. Az íjászlovas bemutató után kultúrműsort élvezhetnek a jelenlévők, este nyolc órától pedig az utcabálon rophatják a táncot.

 

 


 

Nem közvetlenül a Felvidékhez, de a Felvidékről is érdeklődésre számon tartható programokból ajánljuk: