A koalíciós tanács tárgyalásának egyik eredménye, hogy kijelölték a Szlovák Földalap élére Eva Šimkovát, miután a Most-Híd korábbi jelöltje Hideghéty Ferenc jelölése zátonyra futott. Állítólag Eva Šimková elfogadható jelölt, tiszta múlttal. Állítólag, és tudjuk, hogy Bugár Bélát – saját bevallása szerint – nem foglalkoztatja a jelöltek múltja. Minket igen, és így beírtuk az internet keresőjébe a hölgy nevét, akivel kapcsolatban érdekes cikkre bukkantunk a gazdasági minisztérium vitatható, többmilliós támogatásaival kapcsolatban…

Íme a Sme 2004. január 27-i cikke (kivonatosan):

A gazdasági minisztérium milliókat ad gazdagoknak

A gazdasági minisztérium bizottsága több millió koronás vissza nem térítendő támogatást ad az állami költségvetésből olyan cégeknek, melyek hátterét és rokoni kötődését a politikusokhoz egyáltalán nem vizsgálja – állítja ezt a pályázatokat elbíráló bizottság elnöke, Eva Šimková államtitkár az ANO-ból.
Így jutott 4 millióhoz az Olympia cég, melynek tulajdonosai az ANO alelnökének és köztársasági elnökjelöltjének, Ľubomír Romannak a fiai. Az anyagi támogatás az AU Cafe kávéház épületének felújítását szolgálja – az idegenforgalom fellendítésének keretében.
További 2,7 milliót kapott a Rudea Trading Kft., penzió építésére Likavkában. A cég alaptőkéje csak 200 ezer korona, de a cégkatalógus szerint három tulajdonosa más, több százmilliós alaptőkéjű cégekben is jelen vannak. Peter Lanovec elnök, Vladimír Muríň alelnök és Anton Siekel tagjai a hasonló nevű, Rudea Rt. részvénytársaság ellenőrző tanácsának. Ennek az alaptőkéje 467 millió korona. Siekel emellett az Istrokapitál ellenőrző bizottságának elnöke, amelynek 2,3 milliárd az alaptőkéje…
A pályázatokat elbíráló bizottságot Pavol Rusko miniszter nevezte ki. Arra a kérdésre, hogy hogyan döntött a bizottság, ezt válaszolta: “Semmit sem fogok maguknak elmagyarázni”.
Eva Šimková bizottsági elnök asszony védelmébe vette a bizottság döntését azzal, hogy egyik pályázó sem befolyásolta, nem lépett kapcsolatba velük, és nem vizsgáltuk a rokonsági szálakat”.
Vladimír Sirotka, a Szlovákiai Kisvállalkozók Szövetségének elnöke szerint az idegenforgalmat nem Pozsonyban kell támogatni. “Az AU Cafe-nak erre a legkevésbé van szüksége” – mondta.
Pavol Minárik a KDH-ból meg akarja kérdezni a koalíciós tanácson, hogy miért kapott támogatást a Romanhoz közel álló cég. Ez különlegesnek tűnik neki.
Bugár Béla nem tudja, miért döntött a bizottság úgy, hogy az Au Cafénak szüksége van pénzre, hiszen már korábban megnyitotta kapuit és normálisan működött: “Érdekes lenne megtudni, hogy azok a projektek, amelyek nem kaptak pénzt, rosszabbak voltak-e. Ha nem, akkor érdekütközésre kerülhetett sor”.

Eddig a Sme cikke, amely valóban régen látott napvilágot. És a mai friss szemlélet szerint “a Most-Híd számára elfogadhatatlan az, hogy egyes embereket a múltjuk miatt írjanak le” (a la Bugár Béla, 2010), tényleg nem sokat számíthat napjainkban. Érdekes lenne viszont megtudni, hogy anno Bugár Béla megtudta-e, amit számára is érdekes lett volna megtudni. Feltehetőleg igen, és minden rendben volt, hiszen a Bugár Béla vezette MKP 2004 után gyakran éppen az Au Cafét szemelte ki pártrendezvények helyszínének.

Ha valaki a fenti forráscikket eredeti környezetében (szlovák nyelven) kívánja megtekinteni, semmi akadálya, ITT (klikk) megteheti.

Felvidék Ma, O.N.