A Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Mente Területi Egysége kirándulással egybekötött ifjúsági napot tart szeptember 25-én, szombaton Pannonhalmán. A találkozó témája: Ismered testvéredet?”
A havonta egy alkalommal sorra kerülő ifjúsági napra kivételesen ezúttal Magyarországon kerül sor. A Pannonhalmán kilenc órakor kezdődő találkozón a résztvevők megismerkedhetnek a bencés renddel és az apátság történetével, valamint a katolikus felekezet főbb tanaival. Ezen kívül lehetőség lesz betekintést kapni az ottani bortermelés sajátosságaiba. Az ifjúsági nap résztvevői a tervek szerint megnéznek egy rövid filmet is és idegenvezető segítségével látogatást tesznek az apátságban, a kápolnában és a borpincében. Jó idő esetén nagyobb sétára, kinti játékokra és éneklésre is sor kerül.

Az ifjúsági napra egyelőre huszonöten jelentkeztek, de a szervezők harminc-harmicnöt résztvevővel számolnak. Aki szeretne részt venni az ifjúsági napon jelezze részvételi szándékát Acsay Balázs Firesz-munkatárs elérhetőségén: acsay.balazs@gmail.com.

Reformata