Ivan Mikloš pénzügyminiszter javaslata szerint a 2011-es állami költségvetés 13 milliárd eurós bevétellel számolhat, a kiadási oldalon 17 milliárd várható. A költségvetés deficitjét 3,84 milliárd euróra tervezik.

Legnagyobb költségvetés-növekedése az oktatásügyi minisztériumnak lesz. Az állami alkalmazottak egyéb területen fizetéscsökkentéssel számolhatnak, ám a pedagógusok bére emelkedni fog – egy százalékkal.
A közlekedési minisztérium is többet költhet. 50 millió jut az úthálózatok karbantartására és új utak építésére. 2011-ben összesen 410 millió eurót fektetnek a közlekedésbe, míg 2010-ben ez az összeg csak 183 millió euró volt.
A szociális tárca 90 millióval többet kap a családtámogatásra, és 21 millióval a létminimum határán élők anyagi támogatására.
A megemelt költségvetésű minisztériumok közé tartozik még az egészségügyi és az agrártárca is.
– A költségvetés tervezésénél elsősorban azokat a tárcákat részesítettük előnyben, amelyek leginkább elősegíthetik a foglalkoztatottság emelkedést és a régiók fejlődését – mondta Iveta Radičová miniszterelnök.

Felvidék Ma