A megújulás jegyében zajlott a nagymegyeri MKP-tagok szeptember 21-ei jelöltállító taggyűlése. A szervezet új tagokkal bővült, a résztvevők egyúttal eldöntötték, kik fogják képviselni a pártot a novemberi önkormányzati választásokon.
Az MKP Nagymegyeren teljes képviselőjelölt-listát, valamint Néveri Sándor jelenlegi alpolgármester és MKP-alelnök személyében saját polgármesterjelöltet indít. A jelenlevők a polgármesterjelöltet, valamint a tizenkét nagymegyeri és egy izsapi képviselő-jelöltet egyhangúlag megszavazták.
A taggyűlésen Berényi József, az MKP országos elnöke is részt vett, aki örömét fejezte ki az új tagok felvételét illetően. Kiemelte: Az MKP Nagymegyerről komoly támogatásban részesül, valamint hangot adott azon meggyőződésének is, mely szerint magyar szavazatokkal magyar jelölteket kell jó pozíciókba juttatni. Rátermett szakemberekkel tudjuk magunkat szlovák polgártársainkkal is igazán elfogadtatni, mindannyiunk közös megelégedettségére. Néveri Sándor, a nyolcvanöt százalékban magyar lakosságú csallóközi város polgármester-jelöltje hozzáfűzte: A város érdekében közösségünk tagjait nem egymás ellen fordítani, hanem összefogásra kell buzdítani. (vsz)

Felvidék Ma