Az Európai Nők Szövetségének 4. Kongresszusára október 7 – 9-én került sor Hágában, témája a „Nők a konfliktusos zónákban és helyzetekben“ volt. A kongresszus közös vacsorával kezdődött a Carlton Beach hotel melletti Oscars étteremben, ahol lehetőség nyílott megismerkedni a résztvevőkkel. A meghívottak életkora 20-tól 85-ig terjedt.

A legidősebbek is aktívan részt vesznek a nők esélyegyenlőségéért folyó törekvésekben, a tehetősebbek alapítványokat hoztak létre abból a célból, hogy a gazdaságilag fejletlenebb országokat képviselő nők is részt vehessenek a helyzetükkel foglalkozó kongresszusokon.

A résztvevők névsorából kiderült, hogy Szlovákiát egyedül képviselem az MKP színeiben. Szerbiából ugyancsak egyetlen küldött volt, mégpedig a Vajdasági Magyarok Szövetségének képviseletében Mészáros Diana. Október 8-án, a kongresszus délelőtti részét Doris Pack (Németország) az EPPW – Európa Parlamenti Nőszövetség – igazgatója nyitotta meg. Sajátos humora és nyílt, lényegre törő beszéde meghatározta a rendezvény hangulatát. A Kongresszus azzal foglalkozott, milyen a nők bevonása a béketárgyalásokba és döntéshozatalba a háborús és háború utáni területeken és egyéb, politikailag konfliktusos helyeken, melyet az Egyesült Nemzetek 1325 számú határozata, 2000. október 31-én a fogalmazott meg. Ezt egészítette ki a 2008. júniusában elfogadásra került 1820. ENSZ-határozat, mely követeli a nők elleni erőszak és mindennemű szexuális bűntény háborús eszközként való alkalmazásának az elítélését.

 

A Kongresszus délelőtti részében Doris Pack bemutatkozásra biztatta a résztvevőket. Mivel az előadások angol nyelven folytak, és csak a francia hozzászólásokat fordították angolra, többen meggondolták, hogy szerepeljenek-e. Én megragadtam az alkalmat, és elmondtam, hogy Szlovákiából a Magyar Koalíció Pártjának képviseletében veszek részt a tanácskozáson. És hozzátettem, hogy a nők bevonása a döntéshozatalba nálunk már nem jár gyerekcipőben, hiszen polgármester vagyok, e mellett a párt országos vezetőségének tagja, a miniszterelnökünk nő, és van a pártunknak nő EU parlamenti képviselője Bauer Edit személyében. Viszont koránt sem ideális minden nálunk sem.

Délután ennél kiélezettebb volt a hangulat. Ekkor derült ki, hogy a konferenciának van még két szerbiai résztvevője: Szonja Biszerko, aki a Szerbiai Emberi Jogok Bizottságának elnöke, valamint egy másik hölgy, aki fontos kormánytényező, de mivel neve nem szerepelt az előzetes névlistán, nem jegyeztem meg. Ez utóbbi akkor szólalt fel, amikor a koszovói muzulmán asszonyok küldötte kritikusnak nevezte az ottani viszonyokat. A kormány képviselője is egyet értett azzal, hogy nincsenek megfelelő fórumok Szerbiában ahhoz, hogy a koszovói muzulmán nők bekapcsolódhassanak a döntéshozatalba, de próbáljanak meg megbocsátani az állandó elégedetlenkedés helyett, ajánlotta. Ezt egy incidens követte. Egy muzulmán nő elmondta, hogy felesleges a világ asszonyainak sorsát és kihasználását tárgyalni, amikor őt nem régen itt, Hollandiában bebörtönözték, és míg benntartották, folyamatosan verték és megalázták. Mivel a muzulmánok mentalitását és vallását nagyon jól ismerem, én is felszólaltam, ami megosztotta a közönséget. Doris Pack láthatóan nem örült neki, és azzal tette helyre a dolgokat, hogy Koszovóban mindenki sanyarog, mert nincs pénz, és nem a vallástól függ, hogy ki mennyire van háttérbe szorítva.
May Da Silva, belfasti előadó, a Women Into Politics (Nők a politikában) igazgatója az ír nők hátrányos helyzetéről beszélt. Rámutatott arra, hogy családi és egyéb üzleti összeköttetések nélkül képtelenek a politikai életbe bekapcsolódni. Ezt a brit konzervatív hölgyek nemtetszése követte. Mivel May-jel még sokat beszélgettünk az est folyamán, megtudtam, hogy véleménye szerint 2020-ra Észak- Írország elválik az Egyesült Királyságtól. Ha népszavazás lenne Angliában, az angolok többsége már most is arra szavazana. May Da Silva sokat érdeklődött a kisebbségi magyarok helyzete felől, és a Norvég Konzervatív Párt Nőszövetségének csoportja is felvetette, hogy legközelebbi konferenciájuk támái közt ezt a problémát is tárgyalni szeretnék. A résztvevő hölgyek közül, akivel sikerült magánbeszélgetéseket is folytatnom, senki nem értette idáig, hogyan kerültek a magyarok Szlovákiába, Szerbiába… May Da Silvával meg is állapodtunk abban, hogy a magyarok Kelet-Európa írjei. Továbbá azt is megtudtam tőle, hogy kapcsolatban áll Cecilia Attias-szal, Nicolas Sarkozy ex-feleségével, aki szintén alapítványt hozott létre a politikában aktív nők támogatására.
A Kongresszus vendége és felszólalója volt Maxime Verhagen, az éppen alakulóban lévő holland kormány külügyminisztere, aki egyben miniszterelnök-helyettes is lett. További előadók: Sanne Tielemans (Brüsszel), az Európai Békeépítő Kapcsolatok Hivatalából, drs. Ella van den Heuvel (Hága), a holland hadsereg nemekre vonatkozó tanácsadója.

Az Európai Nők Szövetségének 2011-es kongresszusa Madridban lesz. Ennek vezető témáit egy munkacsoport dolgozza majd ki.

További fényképek a Fotóalbumunkban tekinthetőek meg.

Mgr. Papp Adrianna, Felvidék Ma