Mint Bajorországban élő angol és magyar állampolgár igenis szeretném, ha magyarországi állandó lakhely nélkül is lenne magyar választójogom.

Tudtommal jóval több magyar állampolgár – vagy magyar állampolgárságra jogosult személy – él a Kárpát-medencében, vagyis a történelmi határokon kívül, mint amennyi magyar nemzetiségű személyt kimutat a szlovákiai népszámlálás. Tehát a magyarországi állandó lakhely nélküli szavazójognak semmi köze sincs Szlovákiához. Sőt, mivel a nyugati országokban élők más politikai légkörhöz vannak szokva, ezek szavazata épp a szélsőségesek befolyását fogja csökkenteni.
Az még jobb lenne, ha az új választási törvények külföldön élők számára is hoznának létre választókerületeket.
Ez az EU-n belüli munkavállalási lehetőségeket igénybe vevőket is megszabadítaná azon szükséglettől, hogy Magyarországon egy, csak a szavazójog megtartásához szükséges címre jelentkezzenek be.
Sok ilyen embert ismerek.
Szlovákia válaszul szintén törölhetné az alkotmányából ezt a kötelességet. Legyen egy választókerülete a Magyarországon lakó szlovák állampolgárok számára. Biztos vagyok benne, hogy a magyar kormány ezt minden további nélkül elfogadná, mert ezáltal a két nemzet baráti kapcsolatait is erősítené.
A magyar és szlovák nemzet együtt háromszor annyit tud elérni, mint külön-külön.

Rakovszky István, Felvidék Ma