A „The Past For The Future” – A határ menti régiók kulturális és történelmi tradícióinak kihasználása az idegenforgalomban című pályázat keretén belül 2010. szeptember 24-én Jedlik zárókonferenciát tartottak Szímő községben. Az esemény kiemelkedő pillanata az újonnan rekonstruált Jedlik Ház épületének ünnepélyes átadása, a szímői Turisztikai Információs Iroda (TII) bemutatása, valamint a Jedlik-emlékszoba aktualizált szellemi hagyatékának megtekintése volt.

A rendezvényen immár hatodik alkalommal adták át a Jedlik-díjat. A természettudományok terén a díjat Kádasi Lajos neves molekuláris humán genetikus vehette át, míg a bölcsészettudományok oldaláról társadalomtudományi és filozófiatörténeti eredményeiért Mészáros Andrást díjazták.
A délutáni szimpózium színvonalát Gazda István tudománytörténész előadása emelte, aki humorral fűszerezve, szinte már-már vizuális képletekben tárta elénk Jedlik Ányos és tudós kortársainak életútját. Darabos Ferenc, a Nyugat-magyarországi Egyetem Turizmus tanszékének igazgatója régiónk fesztiválturizmusának lehetőségeit forszírozta, míg Fitos András, a VF Project & Marketing ügyvezetője a pályázat céljait és eredményeit prezentálta a hallgatóságnak. Hangsúlyozta, a pályázatnak nemcsak közvetlen céljai voltak a településen és a régióban. Legalitása továbbra is életben marad, melynek legnagyobb kihívása a fenntarthatóság jegyében bővülő marketing tevékenységek, rendezvények, tematikus utak és turisztikai csomagok kidolgozása és megszervezése lesz az adott célrégióban. Bemutatásra került Priskin Magdolna most megjelenő könyve, mely „Jedlik Ányos szülőfaluja, Szímő története” címmel íródott. A könyv értékes fejezeteit és fényképmellékleteit Priskin Zoltán, az írónő fia és egyben a könyv formai felelőse vázolta fel.
Elhelyezésre került a szímői TII szóróanyaga és már a korábban elkészített marketing termékek.
A „The Past For The Future” – című pályázat tematikájának alapos kidolgozására és benyújtására a 2008-2009-es évben került sor, az implementálási időszak 2009. október 1-től – 2010. szeptember 30-ig tartott. A pályázat, 85%-ban a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló együttműködési Program 2007-2013-, 10%-ban a szlovák kormányzati társfinanszírozás- és 5 %-ban községi önerő keretén belül finanszírozott. Összességében a megpályázott és elnyert támogatás 625 675, 59 EUR volt.
A pályázatban Szímő Község önkormányzata, mint támogatásban részesülő fő partner, Mosonszolnok Község Önkormányzata, mint támogatásban részesülő projekt partner, valamint Győr MJV Önkormányzata és a Pannonhalmi Főapátság, támogatásban nem részesülő partnerek vettek részt. A határon átnyúló, két település között évek óta tartó barátság elsősorban Bób János (Szímő község polgármestere) és Török Sándor (Mosonszolnok község polgármestere) töretlen munkájának és akaraterejének köszönhető. Egy ilyen kohézió példaértékű lehet minden település számára és vitathatatlan irányadó a jövő generációjának.

Nagy Mónika, Felvidék Ma