A Mária Rádióból és a Magazinból a kedves hallgatók már több alkalommal tudomást szerezhettek arról, hogy készülőben van a szlovákiai Mária Rádió komáromi stúdiója. Januárban Ferrario úrral, a Világcsalád elnökével, látogatást tettünk Stanislav Zvolenský pozsonyi érseknél, aki áldását adta a kezdeményezésre – nyilatkozta honlapunknak Lépes Lóránt atya, a Mária Rádió felvidéki vezetője. Meglátogattuk Róbert Bezák nagyszombati érseket is, akinek hatáskörébe tartozik Komárom, és Orosch János püspököt, aki az egyházmegye magyar híveinek lelkigondozásával van megbízva. Szintén áldásukat adták a projektre. A közelmúltban lényeges előrelépés történt a stúdió ügyében. Vendégünk volt Bernhard Mitterrutzner a Mária Rádió világcsalád európai referense. Megtekintette a stúdiónak szánt helyiségeket. A kétnapos találkozónak eredménye, hogy a Világcsalád beleegyezett a stúdió kialakításába. A terveket jóváhagyták. Szükség van kis átalakításra, a villanyhálózat felújítására, telefonvonalakra, internetre, fűtésre, egyszóval mindenre, ami kell egy stúdió működéséhez. Említésre méltó és jelzés értékű, hogy azon a helyen, ahol a stúdió készül, Boldog Salkaházi Sára is működött, itt felügyelte a komáromi karitászt. Bizonyára az ő közbenjárására történt e jelentős előrelépés. A stúdió közvetlen szomszédságában van a Szent Anna kápolna, amely a tervek szerint egyben a stúdió kápolnája is lesz. A felvidéki hallgatók nevében ezúton szeretnénk megköszönni az anyaországi testvérek szeretetét, figyelmességét, imáit, támogatását, külön Dr. Szabó Tamásnak, a magyarországi Mária Rádió elnökének, a stáb, az önkéntesek gondoskodását, amellyel pártfogolják a határon túli testvéreiket. Hálásak vagyunk, hogy a komáromi, esztergomi és a telkibányai adókat a határ túloldalán is halljuk. Így részesedhetünk a Mária Rádió által közvetített kegyelmekben. Az új projekt értelmében reményeink szerint a jövő év elején megszólalhat a felvidéki Mária Rádió Komáromból napi négy órában az említett három frekvencián. Ezzel közvetlenül bekapcsolódhatunk a műsorba. Ez nagy ajándék és önzetlen gesztus a magyarországi Mária Rádió részéről. Sok imára, önkéntesre és támogatásra lesz szükségünk, hogy elindulhassunk. Főleg a szlovákiai magyarok összefogására, hogy összeadjuk a szükséges anyagiakat a stúdió kialakítására és működésére. A mi rádiónkról, a felvidéki Mária Rádióról van szó, amely rólunk és nálunk fog szólni, és mi fogjuk megszólaltatni. Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget, amelyet a Szent Szűztől kaptak a felvidéki keresztények – közölte Lépes Lóránt atya.

Felvidék Ma