Marek Maďarič 2009-es államnyelvtörvénye amellett, hogy primitíven magyarellenes volt, mást is hozott a szlovákiai magyaroknak. Egységes kiállást ellene. A felvidéki magyar politika és civil társadalom összezárt, s egészen a mostani, december 9-ei Krajcer-féle módosított változat jóváhagyásáig egységes maradt.
A kikozmetikázott szlovák államnyelvtörvény január elsején hatályba lépő változatát azonban most már magyarok is védik a magyarok ellen. A legnagyobb horderejű módosítás az államnyelvtörvényben éppen ez.


Szlovákiában a magyar kisebbségnek soha akkora nemzetközi támogatást nem sikerült maga mögé állítania, mint a Fico-kormány nacionalista túlkapásainak idején, pedig politikai képviselete ellenzékben volt, sőt pártja is oszladozóban. Ettől függetlenül szerzett jogainak védelme terén a legjobb formáját hozta, s maga mellett tudhatta a civil hátteret, annak szakmailag megalapozott képviseletében a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalát. A magyar nyelvhasználat korlátozása elleni küzdelemben ugyanazt mondta a civil szféra – felkészült politikai elemzővel és jogászaival – és a hivatásos politikusok. Volt egy tömegdemonstráció is: 12 000 emberrel. Az eredmény? Végül – ha vonakodva is – mellénk állt az EBESZ. Knut Vollebaeck kisebbségügyi főbiztos a végén már a diplomácia virágnyelvéből is engedett, csaknem teljesen nyíltan beszélt, oktatta a szlovák kormány politikusait. Nem sok eredménnyel ugyan, illetve: dehogynem. Amikor elkészült Maďarič és a Fico-kormány háttérmagyarázata az államnyelvtörvényhez ­– mely szokás szerint figyelmen kívül hagyta a magyar kisebbség észrevételeit –, a látszategyeztetést a legitim magyar politikai és civil képviselet is elutasította.
Bugár Béla viszont, aki akkorra már kilépett az MKP-ból, szakadár társával leült Maďaričcsal egyeztetni, s rá jellemző büszkeséggel hirdette: engedményeket ért el. EBESZ-vélemény ide vagy oda, már januárban megbontotta ezzel a magyar egységet.
Mire másodszor is januárt írunk Bugár pártalapítása óta, nem csupán arra lesz büszke, hogy engedményt ért el, hanem hogy a kozmetikai változtatásokkal hatályba lépő, de a Maďarič-féle nemzeti elnyomó filozófiát továbbvivő államnyelvtörvényt már meg is szavazta. Pedig ekkor már nem csupán az EBESZ támogatását tudhatta maga mögött a szlovákiai magyar (és nem magyar) kisebbség, hanem az Európa Tanács Velencei Bizottságának – szlovák kormányzati kérésre készített – hivatalos állásfoglalását is, mely lényegi változtatásokat javasolt az államnyelvtörvényben, hogy az ne szűkítse aránytalanul és túlzott mértékben a kisebbségi nyelvek nyilvános és hivatali használatának kereteit.
Jellemző helyszínen született meg a Radičová-Krajcer-Bugár paktum az államnyelvtörvény módosításáról. Színházban. Olyan is: színjáték. A változás koalíciójának egyszeri, megismételhetetlen commedia dell’arte-ja. Le van tudva. Méghozzá úgy, hogy a kisebbségpolitikában hatalmas változást ígérő Bugárnak (és Most-Hídnak) fontosabb volt ennek a paktumnak a megkötése, mint saját, „törvényelőkészítői jogkörökkel bíró” kisebbségi kormányalelnökének jogrendbe illesztése és munkára fogása. (Rudolf Chmel csak messziről nézte és magánemberként kommentálta Daniel Krajcer kulturális miniszter „alkotását”, pedig a koalíciós alapelvek szerint együttdöntési jogkör járt volna neki ebben a kérdésben is…)
A Bugár Béla elnökölte szlovákiai magyar politikának a maga idejében nagy problémája volt a kormányzati helyzet. Hatalmon belülről mindig könnyen születtek olyan kompromisszumok, amelyek gátolták a kisebbségi jogok kiteljesedését vagy gyarapodását, mindig a hősies „kisebbik rosszra” hivatkozva. Most, hogy ráadásul nem is a szlovákiai magyar politika képviseletében van hatalmon Bugár pártja, hanem magyar tagokkal is a szlovák-magyar megbékélés képviseletében, talán már a kisebbik rosszra sem kell hivatkozni, hiszen nem tudhatjuk, saját pártján belül meddig engedi terjeszkedni a többségi villanypásztor a kisebbségeket.
Csak sajnálni lehet, hogy ennek a nagy megbékélési-összeborulási commedia dell’arte-nak áldozatául esnek sokan azok közül is, akik – másfél-két éve maguk is rengeteget dolgoztak azért, hogy a kisebbségi jogok valós érvényesítésének igényét felvállalja az EBESZ, az Európa Tanács vagy a Velencei Bizottság, no meg a velünk élő többi kisebbség is – hivatalt vállaltak a beígért „törvényelőkészítői jogkörökkel bíró” kisebbségi kormányalelnök lassan formálódó hivatalában.
Sajnálni, mert a nehezen megszerzett nemzetközi támogatás villámgyorsan veszíthető el, ha vele szemben magyarok lépnek fel. Olyan magyarok, mint Bugár Béla és parlamenti képviselőtársai – főleg az MKP-ból szakadtak -, akik december 9-én mind az igen gombot nyomták meg, amikor a Fico-kormány államnyelvtörvényét kellett szellemében, túlzott terpeszkedésével és büntetéseivel együtt hatályában megerősíteni. Ha ilyen négy év következik a kisebbségpolitikában, tíz-húsz évet csúszhatunk vissza megint jogegyenlőség tekintetében, s ezért a magyar közösséget nem kárpótolja, hogy néhány százan nagyobb adagot meríthetnek majd maguknak a húsosfazékból négy esztendeig.

 

Felvidék Ma, N. Gyurkovits Róza