Nem dől össze a világ, még csak a kormánykoalíció sem bomlik fel, ha Igor Matovič és az ő „egyszerű” parlamenti társai, nem fogják megszavazni a koalíciós állampolgársági törvénymódosítást. Matovič szerint ez olyan kérdés, ami nem vezet kenyértöréshez.
Van alapja annak, hogy ezt mondhatja. Maga Iveta Radičová kormányfő tette egyértelművé a koalíciós tanács legutóbbi ülését követően, hogy az állampolgárság és az ahhoz kapcsolt másik törvénymódosítás sorsa nem koalíciós ügy. A vitát arról, hogy a kereszténydemokraták milyen foglalkozási körökből zárnák ki a szlovák állam iránt már lojálisnak nem tekinthető kettős állampolgárokat, maga a miniszterelnök tette pártközi kérdéssé. A kereszténydemokraták és a Most-Híd külön ügyévé, és Igor Matovič csak akkor csapott bele a lecsóba, amikor Fígeľ és Bugár az ügyészeket meg a falusi önkéntes tűzoltókat kikompromisszumozta a tilalmi listáról. Ekkor állt át a második legerősebb kormánypárt négy egyszerű képviselője a Robert Fico vezette ellenzékhez, követelve, hogy a másik állampolgárság felvételét követően csak az ne veszítse el szlovák állampolgárságát, aki legalább egy évet odakinn élt; s ezzel többségétől is megfosztotta a kormányoldalt a parlamentben. És ekkor bizonyosodott be újra, hogy az ún. magyar ügy a kormány számára nem koalíciós kérdés. Bugárék Richard Sulíkékat, Matovičék pártját szólították fel, hogy intézkedjenek, biztosítsák be, hogy a négy egyszerű képviselő is a koalíciós előterjesztésre szavazzon. Ám mivel a Szabadság és Szolidaritás képviselői szabadságpártiak, visszaüzenték: tárgyaljon négyeikkel Bugár és győzze meg őket, elvégre soraikban akad más is, aki szívesen támogatná Igor Matovičnak a koalíciós törvénymódosítást továbbmódosító javaslatát. Többek közt maga a frakcióvezető, Jozef Kollár is. Richard Sulík és pártja tehát tökéletesen leutánozta Iveta Radičovát. Azt a Radičovát, aki nemzeti színházi balett bemutatóra rendelte oda Bugár Bélát, amikor annak elvi vitái voltak az államnyelvtörvény módosítása miatt a Szabadság és Szolidaritás pártjának kulturális miniszterével, Daniel Krajcerral, s ott nyomta le a torkán, hogy a maximális kompromisszum a büntetések megfelezése. Ez persze nem magyar, hanem nagy, közös szlovák nemzeti ügy volt, koalíciót veszélyeztető kérdés! Radičovának akkor eszébe sem jutott azt mondani: tárgyaljon Bugár és Sulík, elvégre neki semmi köze kettejük vitájához. Akkor egy elvi vitáról volt szó. Azzal zárult, hogy Bugárék feladták az MKP színeiben még teli torokkal vállalt elvet, hogy nyelvhasználatért büntetni egy demokratikus jogállamban tilos. Krajcer és Radičová jóvoltából a parlamenti kirakatba kitett „négy-öt magyar” is megszavazta ennek az ellenkezőjét.
Hogy a Most-Hídat és alappillérét, a kölcsönös szlovák-magyar megértést és együttműködést alázták porig vele, ezt Bugár és társai – no meg a „projekt” kiötlői és tető alá hozói – nem akarják látni. Sőt: győzelmi trófeaként szeretnék felmutatni. Szánalmas…
Most kísértetiesen hasonló a helyzet az állampolgársági törvénnyel. Hogy Matovič vagy Fico módosítása, ami külföldi tartózkodáshoz kötött második állampolgárság esetén hagyná csak meg a szlovák állampolgárságot, Bugár Bélán és néhány magyar képviselőtársán kívül senkit nem zavarna. (Őket is csak az ezért elveszíthető szlovákiai magyar szavazatok miatt.) A kormány tegnap megfogalmazta, mit szeretne, ám az indítvány az SDKÚ, a SaS és a Most-Híd képviselőinek a közös műve, s hogy mit csinálnak vele végül a februári ülésen, az már nem az ő gondja. És ezúttal még/már Bugár polgári konzervatívjai sem védik a magyar kisebbséget, a könnyített honosításban František Šebej (OKS) is nagy-magyar nosztalgiát lát, ami Szlovákiát veszélyezteti. A hírtelevízióban neki is az volt a véleménye: másik állampolgárságot az kapjon, aki másik országban tartózkodik, vagy azzal erős családi kötelékei vannak. (Az utóbbiak nekünk, szlovákiai magyaroknak történelmi-politikai okokból megvannak, bár ezt még egyetlen uralkodó többségünk sem volt hajlandó elismerni.)
Semmi baja nem volt Szlovákiának a kettős – vagy többes – állampolgárság intézményével mindaddig, míg azt szlovákiai magyarok viszonylatában nem Magyarország kínálta fel. 2005-ig maga is gyakorolta a külföldi szlovákok – és szlovák származásúak – honosítását. Csak akkor törölte el, amikor kilátásba helyezték magyarországi politikai körök (a szégyenletes népszavazási kampány után), hogy az Országgyűlés maga hozza meg ezt a törvényt. És igazán ekkor jött rá Szlovákia arra is, hogy Magyarország vonatkozásában régen halott az a szocialista-kommunista barátsági szerződésben (még csehszlovák időkben) lefektetett axióma is, hogy kölcsönösen tilos a kettős állampolgárság e két ország között. A szlovák-magyar alapszerződés ezt már nem vette át. Ezért is kellett szerdán, a kormányülést követően Lucia Žitňanská igazságügyi miniszternek körülményesen magyarázkodnia arról, hogy vannak országok, amelyekkel kapcsolatosan Szlovákia elismeri és tolerálja a kettős állampolgárságot, és vannak, amelyekkel nem. A királyi többes az utóbbi esetben nyilvánvalóan Magyarországnak szólt, ám mivel nemzetközi jogi alapja az ilyen tiltásnak nincs, ezen az alapon – ezt Žitňanská hangsúlyozta ki – nem lehet két kategóriába sorolni a szlovák állampolgárokat. (A törvénymódosító javaslat ezért általános megfogalmazású.) Lényegében hát a kormány is beismerte: nagy úr a muszáj, különösen, ha nemzetközi tekintélyek is állnak e muszáj mögött. A Fico-kormány is kénytelen volt államnyelvtörvényében a cseh nyelv kivételezett státusa helyett azt kodifikálni, hogy a szlovákhoz nagyon közelálló és általánosan érthetőnek tartott nyelv a szlovákkal azonos rangon használható a hivatalos érintkezésben. A jobboldali kormány civilizáltabb része ennek alapján tudja, óvatosan kell fogalmaznia, és kivételt a cseh nemzetnek csak fű alatt és gyakorlatban adhat, törvényileg nem, mert az diszkrimináció lenne: ún. pozitív (ami nálunk az alkotmánybíróság döntése szerint is alapjogba ütközik – lásd Lipšic esetét a Csáky-féle antidiszkriminációs törvénnyel).
Állampolgárság ügyében hát a koalíció kormánya úgy érzi: megtette a maximumot. Civilizált fazont adott neki. A részletek már nem érdeklik. S a tegnapi kormányhatározatra hivatkozva, bármilyen végső formát kapjon is a jogszabály, Radičová és Dzurinda szerte a nagyvilágban moshatja majd kezeit…
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
