Senkit sem sért a brüsszeli magyar szőnyeg címmel közölt cikket hétfői számában a Blic című belgrádi napilap. A legerősebb szerb kormánypárthoz, a Boris Tadic elnök vezette Demokrata Párthoz (DS) közelállónak tartott – irányultságát tekintve a centrumtól inkább balra álló – újság azt írja, az Európai Tanács épületében kiterített  szőnyeg “alapjában véve” a magyar történelem és kultúra szimbólumait ábrázolja. Királyokat, műtárgyakat, enciklopédia-szócikkeket és térképeket, köztük egyet az 1848-as “népek tavaszáról” – írja fotóval illusztrált cikkében a belgrádi lap.
“Ennek a térképnek a kiválasztása azonban – miután azon Szlovákia, továbbá Románia és Szerbia egy része a Habsburg császárság részeként van föltüntetve – a környező országok EP-képviselői értelmezésében egyfajta nosztalgia, amelyben a jelenlegi magyar kormány irredenta vágyaira lehet ráismerni” – fogalmaz a Blic, majd idézi Ulrike Lunacek osztrák Zöld párti EP-képviselőt, aki szerint a térkép “Orbán Viktor kormányfőnek a trianoni szerződés felülvizsgálatára irányuló szándékát illusztrálja”.
A lap megszólaltatja Hajdu Mártont, a magyar EU-elnökség szóvivőjét, aki elmondja, hogy minden alapot nélkülöznek a Budapestet ért bírálatok; a térkép nem jelent fenyegetést, hiszen 1848 a forradalmak jelképe és nem Nagy-Magyarországé. Téves értelmezés eredménye, hogy az ügy ekkora port vert föl a médiában – mondja a szóvivő.
A Blic a szőnyeg körüli vitákkal összefüggésben megemlíti a magyar állampolgársági törvény tavaly elfogadott, a lap szerint “ellentmondásos” módosítását – külön keretes írásban hivatkozik Robert Fico szlovák ellenzéki politikusra, volt kormányfőre -, majd ismét idézi a magyar szóvivőt, aki leszögezi, hogy a brüsszeli szőnyeg egy művészi installáció, semmi köze az aktuálpolitikához.

mti, Felvidék Ma