A helyi önkormányzatok többsége ezekben a hetekben hagyja jóvá idei költségvetését. “A települések eredeti hatásköreire szánt bevételek két csoportra oszthatók: az adóhivataltól visszautalt adóhányadra és az ingatlanadóra. Az előbbi költségvetési tétel összege magasabb ugyan a tavalyi tervezet összegétől, ne feledjük azonban, hogy az adóhivatalok tavaly a tervezett összeg csupán 84 – 88%-át teljesítették. Komoly bevételkiesést kellett tehát a településeknek elszenvedniük.
Lényegesen kedvezőbb körülmények között gazdálkodhatnának az alacsonyabban fekvő települések önkormányzatai, ha négy éve Fico kormánya nem fogadja el azt a rendelkezést, amely szerint a 267 m tengerszint alatti településektől évente elvesznek 1 mld. koronát, vagyis több mint 33 millió eurót a magasabban fekvő települések javára. Rendkívül hátrányosan érintette ez a rendelkezés a Duna-menti síkságon, Nógrádban, Gömörben és a Kelet-szlovákiai síkságon található településeket.
A Magyar Koalíció Pártja számára felfoghatatlan, hogy a jobbközép, magát demokratikusnak valló kormányzat miért nem módosította ezt a rendkívül hátrányos, diszkriminatív rendelkezést. Ha ez a rendelkezés a kormányprogramba kerül, és a kormánypártok végrehajtanák, nagyságrendekkel több forráshoz jutnának az alacsonyabban fekvő települések önkormányzatai” – fogalmazott mai sajtóközleményében Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.

Felvidék Ma