Tóth János, a komáromi Selye János Egyetem rektora elismerte, szerencsétlen lépés volt részéről, hogy a nyelvtörvényre hivatkozva kérte, hogy az egyetem falán lévő két, csak magyar nyelvű szöveget tartalmazó emléktábla esetében “távolítsák el a törvénytelen állapotot, vagy ugyanolyan, az államnyelven megvalósított táblákkal, vagy a jelenlegi táblák eltávolításával”.
Tóth János Csáky Pálnak a honlapunkon is megjelent Agybaj című blogbejegyzésére reagált. Csáky Pál jegyzetében hangsúlyozta “A Selye János Egyetem jelenlegi rektora szlovák nyelvű hivatalos levélben szólítja fel a Selye János Egyetem volt rektorát, hogy a Selye János Egyetem folyosóján elhelyezett magyar nyelvű emléktáblát szlovákosítsa át vagy tüntesse el. Ide jutottunk.” Az egyik emléktábla az MKP képviselőit és kormánytagjait sorolja fel az egyetem megalakulásának idejéből, a másik tábla pedig az egyetem megalapításának kronológiája.
Az egyetem rektora,Tóth János válaszában többek között kifejti:
“A táblával és az állításának körülményeivel kezdetektől fogva több probléma volt. Ezek közül egyet emelnék ki. A kérdéses táblát Albert Sándor rektor jóváhagyásával, az Albert Sándor vezette Pro Selye Universitas Comaromiensis szervezet állította, a köszönetnyilvánítás többek között Albert Sándor volt parlamenti képviselőnek is szól (ő az első a képviselők listáján). Mindezt Albert Sándor rektorságának utolsó hónapjaiban, amikor már világos volt, hogy nem választották újra. Említtessék meg, hogy Csáky Pál az elsőként szerepel szintén a táblán, a „miniszterek” között. Senki nem szerepel, aki akkoriban nem az MKP színeiben politizált, s szintén támogatta az egyetem létrehozását.
Mindezt az SJE Egyetemi Szenátusa 2009 tavaszán tárgyalta, és felkért engem, mint az egyetem rektorát, hogy tegyek intézkedéseket az észlelt hiányosságok orvoslása érdekében. Én már akkor jeleztem Albert docens úrnak, a Pro Selye Universitas Comaromiensis igazgatójának, akitől pár hónappal korábban vettem át a rektori hivatalt, hogy a táblával kapcsolatban problémák lesznek, s tolmácsoltam a szenátusi tagok által felvetett észrevételeket. Azóta Albert docens úr nem tett semmit az ügyben. Ez jelzésértékű, egyszerűen ignorálta a szenátorok és a rektor véleményét. Egyébként az elmúlt évek alatt több meghívott cseh, illetve szlovák partnerünk szóvá tette a fentieket.
A szóban forgó levéllel az volt a célom, hogy a táblán változtassanak, vagy pedig vegyék le. Az, hogy a nyelvtörvényre hivatkoztam a levelemben, valóban szerencsétlen volt.
A levelet az egyetem rektoraként emellett jóindulattal írtam, azzal a céllal, hogy elkerüljük a büntetéseket, illetve, hogy büntetés esetén az intézmény védve legyen”.

Ime, az egyik törvénysértő tábla. Megjegyezzük, való igaz Tóth János rektor úr állítása, hogy a képviselők között Albert Sándor, a miniszterek között pedig elsőként Csáky Pál neve szerepel, ám – ahogy látható – a listán lévő sorrend nem rangsorolás, hanem egyszerűen az ábécé szerinti rendezés eredménye:

Felvidék Ma
{iarelatednews articleid=”26865″}