Az evangélium talán legmerészebb története az, amely Jézus megkísértéséről szól. Mindenképpen történeti ténynek kell tekinteni Jézus megkísértését. Ilyen történetet biztosan nem találtak volna ki a személyéért lelkesedő apostolok, és Jézus isteni személyét oly szenvedélyesen védő keresztény atyák pedig nem engedték volna meg, hogy a népies mesék világából ilyen történetet beemeljenek a kánoni evangéliumba. A fő kérdés, mi a történetben szereplő kísértések lényege?

 

Ha jól megfigyeljük a kétségtelenül színes irodalmi formában és mitikus köntösben előadott jeleneteket, akkor a konfliktus gyökere Jézus messiási elképzelései és a hagyományos, a népies messiási elképzelések között feszülő ellentétekben keresendő.
Keresztelő János is ítélő, büntető Messiásról beszélt a zsidóknak (Mt 3,7), Jézus lelkében azonban a Szentlélek hatására más elhatározások érlelődtek meg a messiási küldetése lényegéről. Ő vigasztaló és szabadító messiás képet fogadta el (Iz 7,14) és a másokért szenvedő messiás szerepet fogja vállalni küldetése során (Iz 53,7-8). Ezek az elképzelések azonban nem szerepeltek a népies és egyben a köztudatban oly erősen élő Messiási elképzelések között. Jézus benső konfliktusa tehát abban állt, vajon a Szentlélek vezetésével jól ismerte-e fel a messiási küldetését? Vajon nem jobb lenne a hatalomhoz társulni, a félelmetes közbeavatkozó látványos képével bűnbánatra és megtérésre hangolni követőit?
Úgy tűnik ebben a történetben tényleg Jézus és a sátán látványos összecsapásáról, van szó. A sátánt ez a történet személynek tünteti fel, és a Biblia más helyein is így beszél róla, annak ellenére, hogy kétségtelenül Istennek alárendelt személyről van szó. A modern teológiában azonban sokan gondolják úgy, hogy mivel a sátán személyét mitikus köntösben mutatja be a Biblia és ennek nyomán a középkori irodalom is, ennek következménye, hogy manapság sokan nem veszik komolyan a sátán személyét. Sokkal inkább a színes történetekből ötletet merítve, kitűnő lehetőséget látnak a sátán személyének horror filmekben való szerepeltetésére. Ennek a következménye, hogy a figyelem a kísértésekről a színes történetre terelődik.
Ezt a történetet viszont azért közlik az evangéliumok, mert az egyháznak mindig veszélyes kísértése volt a hatalom, a hírnév és az anyagi javak bősége. Mindig úgy nézett ki, hogy, aki a hatalom ígéretét tudja felajánlani az embereknek, az tegye bár akármilyen aljas megfontolásból, rövidtávon biztosan sok követőre fog találni. De sok vezető döbbent már rá arra a keserű igazságra, hogy azok az emberek, akik egyéni hatalomvágyból, vagy hírnév miatt, vagy pusztán a könnyű pénz reményében követték őt, azok hamar elpártolnak alkalmi vezetőjüktől. Sőt az is tapasztalati tény, hogy azok az emberek alkottak igazán nagyot az emberiség számára, akik túl tudták magukat tenni az imént felsorolt a kísértéseken. Jézus mondása ma is igaz „nem szolgálhatunk egyszerre az Istennek és a mammonnak, vagyis a pénznek”(Mt 6,24).
A nagyböjt elején, érdemes szembesülni lelkünk belső indulataival. Mi mozgatja cselekedeteinket valójában, pénzszerzés, hatalomszerzés, vagy a hírnév megvásárlása? Ez a három cél Jézus megkísértése történetének tanbúsága szerint biztosan nem messiási. Jézus mindhármat kategorikusan megtagadta. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy még a legbensőbb tanítványi körében is csak halála és feltámadása után vált világossá ennek a történetnek a mondandója, hogy pénzzel, hatalommal és hírnévvel senkit sem lehet megváltani. A tanítványok ekkor már, más eszközökkel kísérleteztek az isten országát megvalósítani.

Felvidék Ma, VP-B.Gy.