A feltámadás legtöbb ember számára a földi élet végét jelentő halál utáni testben történő feltámadást jelenti. A keresztény tanításban mindenképpen Jézus feltámadásához kötődik ez a tanítás.
Annak ellenére, hogy az Ószövetségben is találhatunk homályos utalásokat a halál utáni életre, sőt Illés és Elizeus végrehajtott un. feltámadási csodákat, mégsem alakult ki a feltámadás hite, legfeljebb az a tény volt világos az ószövetségi gondolkodók előtt, hogy az Isten ura az életnek és a halálnak, sőt az alvilágnak is.
Jézus életében vallotta a feltámadás tanát, annak ellenére, hogy a szadduceusok konfliktusba kerültek vele emiatt a tétele miatt. János evangéliumában Jézus tanítja, hogy a halottak az „utolsó napon” fel fognak támadni, sőt ennél tovább is megy amikor ezt a nehezen értelmezhető kijelentést teszi, „én vagyok a feltámadás és az élet”. Ennek a kijelentésnek a fontosságát csak Jézus feltámadása után értették meg tanítványai.
Jézus halálát leíró elbeszélés a passió történet kisebb módosításokban meglepő hasonlóságot mutat mind a négy evangéliumban. Jézus életéről szóló történetnek ez a részlete a leginkább dokumentált, legtöbb helynév, azonosítható szereplő és időpont ebben a leírásban szerepel. Világos, hogy Jézus Pilátus ítélete alapján kereszthalált szenvedett és a történet aprólékosan dokumentálja Jézus valóságos halálát. A katona lándzsával átdöfte oldalát, átszúrta a szívét és onnan vér és víz folyt ki. Jézus ilyen alapos kivégzési eljárás után nem lehetett tetszhalott.
Magát a feltámadás pillanatát az evangéliumok nem írják le hasonló pontossággal, mint a szenvedéstörténetet. Jézus feltámadásának tárgyi bizonyítéka az üres sír. Nincs test és a halotti leplekből a szemtanúk arra következtetnek, hogy Jézus feltámadt. Az első szemtanúk az asszonyok, akiknek mindenki elhiszi, hogy Jézus feltámadt, csak a közvetlen tanítványok nem akarnak nekik hinni. Amikor azonban a sírhoz mennek mindent úgy találnak, ahogyan az asszonyok elmondták nekik. Ezután különböző időben és helyen a tanítványok átélik a feltámadt Jézussal való találkozást. Ennek a Jézusnak valóságos teste van, hiszen velük együtt eszik, mégis nem köti, sem az idő, sem a tér. Megjelenik zárt ajtókon, váratlanul megjelenik valahol, majd eltűnik. Akik korábban ismerték azok felismerik, annak ellenére, hogy első pillanatban nem tudják azonosítani.
Ez a feltámadt Jézussal való találkozás megfordítja a letargikus és reményvesztett tanítványok hangulatát, lelkesen hirdetik, hogy Jézus feltámadt, mi is fel fogunk támadni. A húsvéti üzenet központi tartalma Jézus feltámadása. Ez az élmény minden félelmet felold, minden korábbi kételyükre választ ad, és a tanítványok missziójának mozgatója. Erről tanúskodnak, annak ellenére, hogy zsidó és pogány hallgatóságuk, hol oktalanságnak, hol botránynak minősíti állításukat.
A kételyek ma is hasonlók. Hamarabb tudják elfogadni az emberek, hogy Jézus lelke feltámadt és a lelkünk feltámad, annak ellenére, hogy a testünk meghalt, mind azt, hogy testestül lelkestül feltámadunk. Pedig erről szól a keresztény tanítás. Igaz a feltámadt test nem egészen azonos a földi testtel, tegyük hozzá hála Istennek, mivel akkor a betegségeket és a testi fogyatékosságokat örök életen keresztül kellene hordoznunk, a feltámadt testről pedig semmilyen fogyatékosságot nem állít a Szentírás, nem közölnek a teológusok.
Nézzük meg ifjú és legszebb fényképeinkkel és tiszta szívvel fantáziáljunk csak a feltámadásról, mert Jézus húsvéti örömhírének ez a tárgya, minden betegség, és halál tapasztalatával szembe állítja, örök életre vagyunk teremtve, testestől-lelkestől.{iarelatednews articleid=”28218,28204,28228″}
