nepszamlalas2011-01

Visszautasítja a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala az adatavédelmi hivatal kifogásait. A statisztikai hivatal szerint az adatvédelmi hatóság eljárása veszélybe sodorta a népszámlálást, ezért feljelentést tesz ellen a népszámlálás meghiúsítása gyanújával.

A statisztikai hivatal elnöke, Ľudmila Benkovičová kora délután bejelentette: az adatvédelmi hatóság feleslegesen élezte ki a helyzetet, és keltett zavart 10 órával a népszámlálás megkezdése előtt a lakosságban az azonosító kód miatt, melyet kizárólag annak azonsítására használnak, hogy mindenki részt vette-e, s csak egyszer vett részt az összeírásban.  A népszámlálásról szóló 263/2008. számú törvény értelmében ugyanis az adatlap anonim. Az azonsító kódot – és az alatta meghúzódó személyt – kizárólag a statisztikai hivatal tudja felhasználni, amelyet az adatvédelmi törvényen kívül a statisztikai hivatalról szóló törvény is kötelez a személyes adatok biztonságos és védett kezelésére. Benkovičová különösnek találja, hogy a három éve hatályos népszámlálási törvényt korábban nem támadta meg senki, csak most, az utolsó pillanatban emelt ellene kifogást.
Mivel az adatvédelmi hatóság honlapján pénteken este megjelent állásfoglalást – melyen aláírás sem szerepel – a statisztikai hivatal meg sem kapta, Benkovičová is csak annyit tud róla, amennyit a sajtó közzétett. Nem kaptak előzetes tájékoztatást a döntésről, mondta, hogy vizsgálódnak, abból sejtették, hogy pénteken délelőtt anyagokat és adatokat kértek tőlük, konzultációt azonban nem folytattak velük. A népszámlálás lebonyolításának előkészítéséről az SZK SH egyeztetéseket tartott az illetékes minisztériumokkal és hatóságokkal, többek közt az adatvédelmivel is, aggályok akkor sem merültek fel.
Mivel a statisztikai hivatal álláspontja szerint az adatvédelmi hivatal eljárása sérti a hatályos népszámlálási törvény, holnap feljelentést tesznek a főügyészségen a népszámlálás meghiúsításának gyanújával. Benkovičová nem tudja, kinek állhat érdekében zavart kelteni, s ennek mi a célja. Azt sem, hogy mire alapozva állítja az adatvédelmi hivatal, hogy a népszámlálás során felvett személyes adatokkal vissza lehet élni.
A sajtótájékoztatón az elnök arról biztosította a lakosságot, hogy mint a korábbi évtizedekben, most is kizárólag statisztikai célokat fog szolgálni az összeírás, tehát az azonosító kódot bátran használják az állampolgárok. Amennyiben ugyanis a lakosság nagy hányada megtagadja ennek felragasztását az űrlapokra, a népszámlálás meghiúsul.
Štefan Tóth, a statisztikai hivatal informatikai osztályának vezetője arról tájákoztatott, hogy elektronikus formában vasárnap 13 óráig 94 848 személy töltötte ki adatlapját. Ezzel az új lehetőséggel sokan élnek. Ľudmila Ivančíková, az adatgyűjtés felelőse pedig arról számolt be, még mindig elég nagy a száma azoknak, akik nem kapták meg az űrlapot és a személyi azonosítót, mert a kérdezőbiztosok nem tudták kikézbesíteni nekik. Nem találták otthon őket, illetve a nagyvárosokban sok az olyan lakás, ahol nem tudni, kik élnek. A statisztikai hivatal arra figyelmeztet, hogy a népszámlálásban részt venni kötelező, s arra kéri azokat, akiknek még nincs űrlapjuk, hogy az önkormányzati hivatalban jelezzék ezt.
Benkovičová újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, idén vannak olyan kérdések is, amelyek beiktatásáról az Európai Unió döntött. Azt is kifejtette: több tagállamban – így például Csehországban is – nem anonim az adatgyűjtés, az űrlapnak része a megkérdezett teljes neve, lakcíme és személyi száma is.