28711

A Magyar Koalíció Pártja érthetetlennek és értelmezhetetlennek tartja, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa két napon át a magyar alaptörvényről vitázott.

“Az államok alkotmánya az európai normák értelmében a nemzeti parlamentek kizárólagos jogkörébe tartozik, amit a magyar alaptörvénnyel kapcsolatban az Európai Parlament és az Európai Bizottság is megerősített.
Az MKP leszögezi, hogy a magyar alaptörvénynek nincs semmilyen negatív hatása Szlovákiára, és Magyarország többi szomszédos országára sem. Álláspontunkat gyakorlatilag megerősíti a szlovák parlament határozata is, bár annak megfogalmazása ellentmondásos. A határozat ugyanis leszögezi, hogy elutasítja a magyar alaptörvény exterritoriális hatását, ugyanakkor – helyesen – leszögezi, hogy Szlovákia területén a Szlovák Köztársaság Alkotmánya és törvényei hatályosak.
Sajnálatosnak tartjuk, hogy a magyar alaptörvény elítéléséhez egy kivételével a magyar képviselők is nevüket adták, amivel hozzájárultak a magyarfóbiával átitatott és ellentmondásos határozat elfogadásához, amely semmiképpen nem járul hozzá a két ország és nemzet közötti közeledéshez” – fogalmazta meg az MKP állásfoglalását a szlovák parlamentnek a magyar alaptörvényre vonatkozó nyilatkozatához Berényi József pártelnök.

{iarelatednews articleid=”28708″}