Kedves barátom azon kesergett a minap, hogy falujukban a négy számlálóbiztos közül az egyikkel talán gondok lesznek. Mint mondta, az illető szlovák hangzású nevét ugyan a magyar helyesírás szerint írja, meg otthon a családban és a faluban is magyarul beszél, de nem anyanyelvi iskolába járt.
Mi ezzel a gond? – kérdeztem kíváncsian. Az, hogy amikor megkérdeztem tőle, minek vallja magát, azt válaszolta, mivel szlovák iskolába járt, szlováknak. No, biztosra vehető, hogy az ilyen kérdezőbiztos, ha nemzetiség ügyében kérnek tőle tanácsot, el tudod képzelni, mit fog válaszolni? – bosszankodott a barátom.
Ahogy hallottam, legtöbb helyen, legalábbis mifelénk, az Ipoly mentén a polgármesterek választották vagy jelölték ki a népszámlálást végző személyeket, és mivel a listán már nem lehet változtatni, csak abban reménykedhetünk, hogy a magyar nemzetiségű faluvezetők jól megfontolták, kiket bíznak meg ezzel a valóban nem mindennapi feladattal. Amitől igazán tartok, hogy miként alakul a népszámlálási eredmény a statisztikailag erősen vegyesen lakott településeken, ahol a magyarok és a szlovákok 60-40, illetve fordított, 40-60 arányban, vagy még ennél is rosszabb, 30-70 százalékban laknak az előző népszámlálási adatok alapján. Hozzáteszem, az ott élő emberek otthoni nyelvhasználata messze nem egyezik a nemzetiségi aránnyal, mert legtöbbje a családban, az utcán, a boltban kizárólag magyarul társalog, de az is tény, hogy közülük nagyon sokan jártak szlovák tanítási nyelvű alapiskolába, és bizony hadilábon állnak önazonosságuk meghatározásával.
És most nézzünk egy másik esetet is! Egy másik barátom joggal fél attól, hogy szülőfalujában a korábbi 22-ről 20 százalék alá fog esni a magyarok számaránya. Hogyan magyarázzam el nekik, hogy ki a magyar? – fakadt ki. – Egyszerűen tehetetlenül állok, amikor egy jó csengésű magyar család- és utónevet viselő fiatalember csak azért, mert a felesége szlovák, indulatosan szememre veti, ne fárasszam magam, ne kezdeményezzem a kétnyelvű óvoda létrehozását, mert nincs arra szükség a faluban. Tudniillik nálunk csak szlovák óvoda működik. Meg teljes szervezettségű szlovák alapiskola. Ráadásul a papunk is szlovák. Azt tanácsoltam neki, értessétek meg az emberekkel, hogy aki magyarul gondolkodik, magyarul álmodik, magyarul imádkozik és otthon családtagjaival magyarul beszél, annak nemcsak az anyanyelve, hanem a nemzetisége is magyar Ellent mond a józan észnek, fából vaskarika, ha ennek ellenére is szlováknak vallja magát! – Mondhatok én ezeknek bármit – legyintett bosszúsan -, mert rendre azt hallom vissza, mit akarok én itt, mit magyarkodok… Megfigyeltem, ilyen és hasonló megjegyzésekre leginkább azok ragadtatják magukat, akiknek a házastársa szlovák, illetve a gyerekük vagy az unokájuk hozott szlovák férjet-feleséget a családba. És tudod, mi a legnagyobb gondom? Nincsenek valódi segítőtársaim, akikkel megbeszélhetném, hogyan lehetne meggyőzni azokat az embereket, otthon meg a kocsmában meg a focimeccsen magyarul beszélnek, vallják magukat május 21-én magyarnak. Tíz évvel ezelőtt még közel háromszázan vallották magukat magyarnak a falunkban. Most?! Képtelen vagyok megemészteni ezt az általános érdektelenséget, közömbösséget.
B.Gy.
