Napjaink politikai-társadalmi konstellációja nem kedvez ennek a kérdésnek Szlovákiában. A szlovák társadalom, a szlovák politka elit saját torzult huszadik századi elképzeléseiből kiindulva nagyon fél ettől a témától.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az idő fölötti parancsról sem: soha ne mondd, hogy soha. A helyzetek változhatnak, újabb esélyeket hozhatnak – de akár csökkenthetik a jelenlegieket is.
Vizsgáljuk meg tehát a témát néhány alapvető kérdés részletesebb elemzésével. Az első kérdés: szüksége van-e a felvidéki magyarságnak az önkormányzati modellek-autonómiaformák létrehozatalára és működtetésére?
A kérdésre a válasz egyértelmű igen. Láthatjuk, a nemzetek mindig is a nemzeti szuverenitás betetőzésére, az önálló állam létrehozatalára törekszenek azért, mert ez a garancia fennmaradásukra és fejlődésük biztosítására. A nemzeti kisebbségi közösségek esetében hasonló módon vetődik fel a probléma: alapvetően fontos, hogy a közösség életét és jövőjét illető kérdésekben a közösség képviselőinek döntési joga legyen. Ehhez kell csatlakoznia a döntések végrehajtását biztosító intézményi és pénzügyi háttérnek. Mindezt természetesen törvényeknek kell garantálniuk, hogy a játékszabályok egyértelműsége pontosan meghatározható legyen. A sokat emlegetett pozitív nyugat-európai példák bizonyítják, hogy az ilyen megoldások komoly megtartó potenciált biztosítanak. A sokat emlegetett Dél-Tirol például az ottani modell hatékonysága és a rá épülő kreativitás miatt lehet Európa 10 legfejlettebb régiója között.
A második kérdés: igényel-e egy ilyen megoldást a felvidéki magyarság. 2011-ben ez nem pozitív emóciókat hordozó kérdés Szlovákiában, hiszen a tavaly júniusi választásokon azt tapasztalhattuk, hogy a szlovákiai magyaroknak kb. a fele egy mesterségesen létrehozott, szlovák-magyar vegyes pártra szavazott, amelynek magyar nemzetiségű vezetői több alkalommal kinyilvánították, hogy nem autonómiapártiak. Bugár Béla, eme formáció vezetője például a szlovák sajtóban kijelentette, hogy a júniusi szavazással a szlovákiai magyarok elutasították az autonómiát is.
A magam részéről egyelőre nem ajánlok messzemenő következtetéseket levonni egy parlamenti választás eredményeiből, ám az kétségtelen, hogy az erdélyi, délvidéki és kárpátaljai magyarsággal összehasonlítva a szlovákiai magyar közösség az asszimilációtól leginkább veszélyeztetett. A felvidéki magyarok nemzettudata felhígult, itt a legtöbb a vegyes házasságok aránya, minden ötödik magyar gyerek szlovák iskolába jár. Az sem ritka, hogy a szlovák iskolába beadott – mondjuk dunaszerdahelyi – magyar gyerek kedvéért a magyar papa és a magyar anyuka otthon is szlovákul beszélnek, mondván, hogy ezzel is segíteni kívánnak a gyereknek. A szlovákiai magyarság nemzettudati állapota tehát nem a legjobb, s emiatt a jelen pillanatban nincs meg a kellő társadalmi háttér egy ilyen kérdés napirendre tűzésére. Ráadásul felvidéki magyar milliomosok egy csoportja erre az attitűdre politikai pártot is épített, amely a puha, önfeladó habitust csak erősíti.
Mi a helyzet a szlovák oldalon? Hogy viszonyulnak ehhez a kérdéshez a szlovákok?
Szlovák oldalról az elmúlt húsz évben nem fogalmazódott meg kínálat a szlovákiai magyarság ügyeinek rendezésére. A kormányok programjaiba annyi került bele, amennyit a szlovákiai magyar politika képes volt az adott helyzetben kikényszeríteni. A szlovákok maguk nem jöttek semmiféle elképzeléssel, politikai pártjaik programjai nem tartalmaztak ez ügyben semmiféle kötelezettségeket. A szlovák közvéleményt – és benne a politikusokat is – durván két csoportra oszthatjuk. Az egyik militáns módon a szlovákiai magyar közösség mielőbbi eltüntetését vagy legalábbis jelentős meggyöngítését szeretné, és ezt nyíltan vagy burkoltan érzékelteti is. A másik némileg toleránsabb: ők a természetes folyamatokra bíznák ezt a feladatot. Enyhén pozitívan csak akkor viszonyulnak a kérdéshez, ha nagyon muszáj, a magyar ügyek támogatását nyíltan – egy-két személyes kivételtől eltekintve – nem vállalják fel.
Az autonómiát, mint fogalmat és mint megoldási módot a szlovák politikusok 99 százaléka elveti. Ez egy furcsa történelmi torzulás miatt van így. 1916-ban ugyanis a csehek Amerikában autonómiát ígértek egy létrehozandó Cseh-Szlovákiában nem csupán Szlovákia, de Kárpátalja számára is. 1918 után erről az ígéretükről látványosan megfeledkeztek elannyira, hogy Hlinka páter 1920-ban már azért kezdett lobbizni, hogy próbálják meg újból a magyarokkal való együttélést. Ez azonban akkor már irreális volt, nem maradt tehát más számukra, mint létrehozni a saját autonómiát igénylő pártjaikat. Lépésről lépésre nőtt bennük az idegenkedés a cseh hegemóniával szemben, s a huszadik században mindig, amikor megbillent a hatalmi egyensúly – 1938, 1968, 1992 -, napirendre került a csehektől való elszakadás témája. Ennek köszönhető, hogy a szlovák politikai gondolkodásban ez a fogalom torz módon úgy rögzült, hogy az autonómia az elszakadás első lépcsőfoka, s létrehozatala minden esetben az autonóm területek önállósulásához vezet. Ez persze távolról sem igaz, de eddig ezt a kényszerképzetet senkinek sem sikerült legyőznie a szlovák politikai gondolkodásban. Emiatt használta a Magyar Koalíció Pártja is dokumentumaiban és politikusi megnyilatkozásaiban az autonómia szinonimáját, az önkormányzati formák terminust.
Még egy kérdést vizsgáljunk meg röviden: milyen a nemzetközi háttér témánk szempontjából? Sajnálatos módon azt kell mondanunk, hogy a kilencvenes évek első felének reményteljesebb időszaka óta az esélyek az autonómiamodellek kiteljesítésére csökkentek. Az igaz, hogy Európában is létrejött néhány érdekes kezdemény, ám ezek a megoldások két csoportba oszthatóak. A nyugat-európai megoldások – a baszk, katalán, walesi vagy a skót modell – inkább a politikai elit bölcsességét dicséri, míg a kelet-európai kezdemények – lásd pl. a balkáni régiót – inkább a véres konfliktusokat lezárni igyekvő hatalmi nyomás eredményei. A nyugat-európai társadalmak szerkezeti változásai, az egyre növekvő bevándorlási hullámok nem igazán kedveznek a kisebbségi kérdés autonómiaformák létrehozatalával való megoldásainak.
Végezetül: véleményem szerint a szlovákiai magyarságnak nem szabad lemondania arról az igényéről, hogy jövőjét törvényes formákkal, intézményi és pénzügyi garanciákkal biztosítsa. Ehhez pedig egy autonómiamodell létrehozatala szükségeltetik. Ez alatt önkormányzati modellek kombinációját értjük, amely az oktatásügy, a kultúra, a területi berendezkedés és a nyelvhasználat terén biztosítana törvényi garanciákat a közösség fejlődésére. A Magyar Koalíció Pártja pozsonyi központjában megtalálható az ezt célzó törvényjavaslat.
Csáky Pál
