eu-parlament-strasbourg01

Az Európai Parlament úgy növelné a közös EU-intézményrendszer legitimitását, hogy már 2014-ben két listán választatna képviselőket. Nemzeti listákon és egy közös európain.

A 776 mandátumot osztanák meg. Az EP-képviselői szerdán mondhatnak véleményt az elképzelésről. A 2014-es EP-választásokon Szlovákia így a 13 hazai képviselő mellett további 25, tagállamhoz nem kötődő, uniós képviselőre is szavazhatna. Vladimír Maňka, az EP szocialista képviselője (Smer-SD) a Sita hírügynökségnek azt mondta: szerinte jobb, ha az emberek általuk ismert politikusok közül választhatnak.
Az EP képviselői kezdeményezésükkel először indítványozzák olyan jogkör valóra váltását, amit a Lisszaboni Szerződés rögzít. Az EP vitázik majd arról is, hogy június helyett májusban legyenek az EP-választások, s azt is megvizsgálják, hogyan lehetne a választási részvételt növelni olyan EU-polgárok esetében, akik nem az állampolgárságuk vagy állandó lakhelyük szerinti tagországban élnek. Vagyis: a külföldön élő polgárok választójoga is terítékre kerül.
A Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi, hogy a képviselők változásokat kezdeményezzenek az Európai Parlament összetételében. A javaslatok némelyike szerződésmódosításokat vonna maga után, s kormányközi döntést követően ratifikálni is kellene azt mind a 27 tagállamban. Módosítani kellene az 1976-os EP-választásokról szóló törvényt és annak végrehajtó rendeletét is.
Az Európai Parlamentbe 1979 óta választanak képviselőket, ötévenként, a bővítéseket követően a képviselők létszáma 736 fő. Képviselőnek jelölni 21 éven felüli egyént lehet, szavazati joga a 18 évüket betöltötteknek van. A nemzeti képviselők számát a csatlakozási szerződés rögzíti. Szlovákiát 13 fő képviseli az EP-ben.