A hírportálon „A magyarok otthon érzik magukat Szlovákiában” címmel megjelent összefoglaló a szlovákiai magyarokat is érintő nemzetközi felmérés eredményeit ismerteti kivonatosan.
A felmérés 801 embert kérdezett meg beszélgetés formájában, és mint kiderül, 68 százaléka tartja magát Szlovákiában élő magyarnak, 16 százaléka állítja magáról, hogy magyar, 13 százaléka pedig magyar gyökerekkel rendelkező szlováknak. Ha jól belegondolok, ez utóbbi megállapítás némileg fából vaskarika, mert ha teszem azt, elültetek egy almafa-csemetét, és ha az gyökeret ereszt, és később termést hoz, azon csak alma teremhet, és nem szilva. Így nem értem, hogy egy magyar gyökerekkel (mert nem azt állítja, hogy magyar gyökerekkel is) rendelkező ember miként hozhat úgymond, „szlovák gyümölcsöt”, illetve kivel, mivel kereszteződőtt az ilyen faj(ta)?
A kutatást végző csoport vezetője szerint a szlovákiai magyarok hazájuknak tartják ezt az országot és tudatosítják, hogy „ha jól megy Szlovákiának, nekik is jól megy.” Az is kiderül, hogy az itt élő magyarok nagy része nem akar Magyarországon élni, és a magyar állampolgárság megszerzését sem tartja fontosnak .”Sőt, 65 %-uk nem akarja a magyar állampolgárságot” – állítja a kutatócsoport vezetője. Mondhatnám erre, mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy hol nem szeretne élni, ugyanakkor rossz a kérdés feltevése arra vonatkozólag, hogy szlovákiai magyarként miért akarnék én Magyarországon élni. Érthető, hogy mi itt kívánunk élni, de nem másodrendű állampolgárként. Ami pedig a magyar állampolgárság felvételét illeti, elhiszem, hogy az előzmények ismeretében és a megfélemlítés légkörében élő szlovákiai magyar kétszer is jól meggondolja a magyar állampolgárság felvételét. Vagy aki már kérvényezte, és meg is kapta, a változatlanul érvényben levő ficói állampolgársági törvény miatt kénytelen eltitkolni, így aztán eleve nincs követendő példa. Amit titokban kell intézni, és amit titokban kell tartani, annak nincs igazán ösztönző ereje, gyanút kelt az emberekben, és ebből adódóan könnyűszerrel elvetik, nem foglalkoznak vele. Többek közt ez is oka annak, hogy a szlovákiai magyarok körében meglehetősen alacsony a kettős állampolgárság iránti érdeklődés. Továbbá a máig élő múlt keserű tapasztalatai (deportálás, kitelepítés) is rávetik árnyukat a magyar állampolgárság felvételére, és elképzelhető, hogy az akkori atrocitások szenvedőalanyainak gyermekeiben és unokáiban is akaratlanul ott lappang a félelem, a múlt kísértete. Elképzelhető, de nem kell, hogy törvényszerűen így legyen, mert az én anyai nagyszüleim és édesanyám is megjárták annak idején Csehországot, de bennem ez miatt sohasem élt attól való félelem, hogy nyíltan megvalljam magyarságomat, vagy aktívan kivegyem részem a hazai magyarság érdekvédelmi szervezeteinek tevékenységéből.
Érdekes következtetésre jutott a felmérést végző csoport szociológus vezetője arra vonatkozóan, hogy Szlovákia legszámosabb kisebbségének többsége se nem szlováknak, se nem magyarnak, hanem szlovákiai magyarnak vallja magát, és a szakember szerint ennek oka az is, hogy egy részüknek rosszak a tapasztalatai a határon túli nemzettársaikkal, mégpedig azért, mert a magyarországi magyarok felsőbbrendűként viselkednek velük. Nem értem, mi a gond azzal, hogy mi hangsúlyozottan szlovákiai magyarnak valljuk magunkat. Mivel léteznek erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyarok is, érthető a megkülönböztető jelző használta, bár nem szükségszerű, hiszen idehaza , ha valahol összetalálkozunk honfitársunkkal, nem azt mondjuk, hogy mi is szlovákiai magyarok vagyunk, hanem egyszerűen csak azt, hogy mi is magyarok vagyunk. Magyarországon vagy az elszakított magyar területeken járva természetesen bemutatkozáskor elmondjuk, hogy szlovákiai magyarok vagyunk. Ha pedig szlovák közegben érdeklődnek származásunk felől, nem mondhatunk mást, mint azt, hogy magyar nemzetiségűek vagyunk. Abban van viszont némi igazság, ami részben tudatlanságból és történelmi ismeretek hiányából, részben rossz beidegződésekből és múltbeli előítéletekből fakad, hogy egyik-másik túloldali magyar, tévesen szlováknak nézve bennünket, lekezelően bánik velünk, vagy meggondolatlanul kedves szlovák barátunknak nevez – kedves szlovákiai magyar barátunk megszólítás helyett. Amikor ilyen vagy hasonló esettel találkozom, mindig nagyon kedvesen és udvariasan kijavítom az illetőt téves megszólítására vonatkozóan.
Ugyancsak felettébb érdekes a szóban forgó szakember azon véleménye, hogy ez a meghatározó mérsékelt áramlat (mármint azok, akik nem óhajtanak Magyarországon élni, és a magyar állampolgárságot sem akarják – a szerző megj.) a tavalyi parlamenti választások során is megmutatkozott, azaz „Ezek azok, akik eldöntötték, hogy az MKP nem került be a parlamentbe, mert nem akarnak túlkapásokat, normálisan szeretnének élni.” Ezzel netán azt akarja sugallni, hogy az a több mint 100 ezer ember, aki az MKP-ra szavazott, túlkapásokban leli örömét és rühelli a normális életet?? Akikről tudom, hogy az MKP-ra szavaztak, azok mind-mind nyugodt, tisztességes és becsületes emberek, és kivétel nélkül a szlovákokkal való békés egymás mellett élés hívei és szorgalmazói, természetesen a szlovákokkal egyenrangú polgárokként.
Hogy a szlovákiai magyarok körében igen lanyha érdeklődés mutatkozik a honosítási kérelmek iránt, ebben nemcsak meggyengült nemzettudatunk játszik közre, hanem a 2009 óta tartó politikai megosztottságunk is. Ha a Most-Híd prominens magyar politikusai valami véletlen folytán azzal jönnének elő, garantálják, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt senki sem veszítheti el szlovák állampolgárságát, és e téren maguk is példát mutatnának, meggyőződésem, hogy egyszeriben százak és százak élnének ezzel a lehetőséggel. Ez csak játék a gondolattal, és a meghatározó(?) mérsékelt áramlatnak is köszönhetően marad továbbra is a megalázó, titokban tartott kérelmezés. Csak úgy eszembe jutott, a mérsékelt áramlathoz tartozók közül tényleg senki sem folyamodott (titokban tartva) magyar állampolgárságért? És hihető, hogy a Most-Hídra szavazó közel 200 ezernyi magyar közül senki, de senki sem vágyik magyar állampolgárságra?
Végezetül egy példával szeretnék válaszolni a címben feltett kérdésre. Amikor hazaérek a munkából, azt mondom a családomnak, na végre itthon vagyok. Amikor édesanyám látogatásából térek haza, azt mondom, otthon voltam. Kettős állampolgárként pedig azt érezném és vallanám, hogy Szlovákiában itthon, Magyarországon meg otthon vagyok.
Bodzsár Gyula
{iarelatednews articleid=”29062,29032″}
