28862

Pozsonyba látogatott Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásdért felelős magyar államtitkár. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi székházában részt vett a roma kérdés főbb mozgatórugóinak megvitatásáról folytatott fórumon.

A társadalmi felzárkózásdért felelős magyar államtitkár mellett a résztvevők közt szerepel Dr. Lukasz Kwadrans politológus, szociológus Lengyelországból, Štefan Šarközy, a Szlovák Köztársaság Romaügyi Kormánybiztos Hivatalának megbízott regionális vezetője és Karel Holomek, a Kelet és Közép Európai Roma Központ elnöke Csehországból. A vendégekkel Laco Oravec fog beszélgetni az egész térséget érintő problémáról, amelynek megoldása még várat magára. A magyar kormány a téma kapcsán kidolgozott elképzelései nemzetközi szinten is elismerésre tartottak számot, mint az például Genfben, a az Emberi Jogi Tanács úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálati ülésén is kiderült. Persze a fokozódó ellentétek kezelése folyamatos munkát igényel nem csak országos, hanem helyi szinten is.

Balog Zoltán 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett, majd a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán mentálhigiénés szakemberi diplomát szerzett.

1976-tól 1977-ig betanított esztergályos volt a Diósgyőri Gépgyárban, majd 1979-től 1980-ig gondnokként dolgozott a Hosszúhetényi Katolikus Szociális Otthonban. 1983-tól 1989-ig volt lelkész a Maglódi Református Egyházközösségében. A Fidesz országgyűlési frakciójánál volt szakértő 1990-től 1993-ig. 1998-tól 2002-ig a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott, ezután 2002-től 2003-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban a társadalompolitikai főosztály vezetője. 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke jelenleg is. 2006-tól 2010-ig országgyűlési képviselő, az Emberi jogi kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke.

1992-től 1998-ig az Európai Protestáns Szabadegyetem elnökségi tagja volt. 1996-tól a Protestáns Fórum vezetője. 2000-től a Bethesda Alapítvány kurátora, 2009-től a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. Teológiai, egyházpolitikai, valamint közéleti konferenciák előadója. Részt vesz gyermek és ifjúsági táborok szervezésében.