2011. június 27-28-án az Európai Bizottság egy konferencia keretében az 1996-ban elfogadásra került, máig érvényben levő Kiküldetési Irányelv jövőjéről tárgyalt, mely bizonyos határokon átnyúló szolgáltatások nyújtásával összefüggő kérdéseket szabályoz.
A jogszabály alapvetően meghatározza a kiküldő és a fogadó ország jogrendszerének illetékességi körét a kiküldött munkavállalók jogállásával összefüggő munkajogi és egyéb (társadalombiztosítási, szociális védelemmel, munkahelyi biztonsággal foglalkozó) kérdésekben. A jogszabály hatálya azokra az alkalmazottakra terjed ki, akik a küldő országban működő vállalkozással fennálló munkaviszonyban, korlátozott ideig egy másik tagállam területén dolgoznak.
Az EU alappillére közé tartozik a személyek, termékek, szolgáltatások és tőke szabad áramlása. Ennek korlátozására semmiféle protekcionista lépések nem megengedhetőek. A jól működő konkurencia kedvez a fogyasztóknak is, hisz a nagyobb kínálat közül azt a terméket, illetve szolgáltatást választhatja ki, mely a minőség-ár relációban számára a legmegfelelőbb. Néhány “régi tagállam” ennek ellenére fenyegetésnek érzi az egységes piacot saját nemzetgazdaságára nézve, hisz saját vállalatai nagyobb konkurenciának vannak kitéve. Azonban a protekcionista lépések bevezetésével az egységes piac szenved károkat – az így kihasználatlan lehetőségek nagysága 275-350 milliárd euróra tehető.
Az ilyen intézkedésekre tett kísérlet egy jeles példája az 1996-os kiküldetési irányelv revíziójára indított “hadjárat”, amelynek végső célja, hogy nehezebb feltételeket teremtsen az új tagállamok vállalkozásai számára. A szocialistákkal az élen az irányelv kritikusai tartalmi módosításokat követelnek, amelynek központi eleme (felesleges, protekcionista-érzelmű) adminisztratív terhek bevezetése a küldő állam vállalata felé. Legtöbb követelményük sérti a szolgáltatások áramlásának szabadságát, alapszerződésbe ütközik és ráadásul az Európai Bíróság esetjoga is tiltja.
A konferencia egyik meghívott előadója, Bauer Edit szerint az irányelv nem szorul módosításra. Az 1996-os irányelv egy törékeny egyezség eredménye, ami a Bizottság szerint felvázolt legiszlatív lehetőségek egyikével sem lehet hatékonyan módosítani. Az irányelv megnyitása azt eredményezné, hogy a Parlamentben heves és kiélezett vita venné kezdetét. Csaknem kizárt, hogy mindenki számára előnyös kompromisszumhoz vezetne – ahogy az 1996-ban sikerült. A 2004 és 2007-es bővítéssel a közhangulat csak még törékenyebbé vált, hisz a szociális dömpinggel való riogatás gyakran csak az új tagországok kiszorításáról szól a régi tagországok piacairól. Még ha a szocialista-zöld összefogással meg is lenne a parlamenti többség, nagy valószínűséggel soha nem sikerül megegyezni a Tanáccsal.
Sajnos, hasonló folyamat áldozata lett a közelmúltban a munkaidőt szabályozó irányelv, de a szülési szabadság európai szabályozása is.
Bauer Edit, Felvidék.ma
