29540_1

Autóbusz hétköznap is csak alig-alig, hétvégén egyáltalán nem jár Szútorba. Amikor jegyet kérek a sofőrtől, az visszakérdez: Hivatalos ügy? A busz majdhogynem üres, két nő száll le Bellényben, ahonnan két fiatal cigánylány utazik velem tovább Szútorba.

A hivatalba mennek, ahol visszafizetik nekik az autóbuszjegy árát, mondják.
Mivel időm még van bőven, végigsétálok az egykor takaros parasztházakkal hivalkodó falun, ahol már csak ny(r)omokban látszik az egykori gazda(g)ság nyoma. Akik már felébredtek, az első reggeli cigarettát szíva kint ülnek a ház előtti padkán, s némileg értetlenül nézik az idegent.   
Szútort a Wikipédia adatai szerint 1410-ben Zutor alakban említik először, de valószínűleg már sokkal korábbal keletkezett. Balog várának tartozéka volt, majd a murányi váruradalomhoz tartozott. 1566-ban és 1567-ben elpusztította a török. 1828-ban 58 házában 428 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. A Coburg hercegi család birtoka volt. Lakói egykor pipaszár és seprőkészítéssel is foglalkoztak. A falunak kénes forrásai voltak. 1910-ben 321, túlnyomórészt magyar lakosa volt.
Mindez a dicsőség ma már hangsúlyozottan a múlté. Jelenleg 519 lakója van, pár, a község központjától pár kilométerre lévő, egykori Csevicepusztán lakó szlovák családot leszámítva mind magyar anyanyelvű roma, s 98 százalékban munkanélküli.
S ha már van időm, akkor először kisétálok a temetőbe, amelyet a református templom tornyát követve, nem is oly nehéz megtalálni. Bődök, Csoltók, Juhászok, Kormosok, Figeiek lakták egykor a községet, a sírok többsége legfeljebb Halottak napján láthat virágot. Az 1810-ben épült templomnak már csak a falai állnak. Mintha mind a falu, mind a református egyház végleg lemondott volna róla.
Visszasétálva a faluba rögvest a polgármesterbe, Balog Tiborba botlok, aki személykocsiján szállítja az iskolába a székeket, hogy a Perspektíva 3000 P. T. által szervezett szemináriumra érkező vendégek mindegyike helyet foglalhasson. Páran a községi hivatalban, egy-két ember a Taurisban dolgozik, mondja lemondóan, a többiek aktivációson vannak. Ami a falun meg is látszik, a helyzethez képest az utcák rendezettek, viszonylag tisztaság van. Mint mondja, épp előző nap osztották szét a kormány által kiutalt 6 tonna lisztet. Az egykori megyei alelnök, Šimko József támogatásának is köszönhetően, felépült a 24 lakóegységből álló szociális lakás is, s ahogy mondja, most is Besztercebányára rohan ügyeket intézni, így a vendégeket is csak kutyafuttában köszönti.
Az iskola egy régi családi házban található, szemmel láthatóan nem felel meg a modern kor követelményeinek. S ami még rosszabb, a faluban a demográfiai válság nem érzékelhető, s a nebulók már rég kinőtték az iskola méreteit. Nem is oly rég volt nálunk ellenőrzés, mondja az iskolaszolga, s elhűltek, amikor látták a bezsúfolt osztályokat. De ha nincs más alkalmas épület – teszi hozzá tanácstalanul…
A Perspektíva 3000 P. T. projektje munkacíme szerint az esélyegyenlőség feltételeinek kialakítására tesz kísérletet, s a Munkaügyi Hivatallal karöltve többek között számítógépes alapképzést biztosít a tanfolyamon résztvevőknek, akik azt is megtanulják, hogyan kell életrajzot írni, helyesen viselkedni egy meghallgatáson, de jogi alapismereteket is biztosítanak a számukra.
Emil Réti, a P. T. elnöke rögtönzött kiállítással, s szendvicskenyérrel várja a nebulókat, akik egy-egy képen boldogan ismernek egykori önmagukra. Rövid bevezető után a tanfolyam résztvevői megkapják az annak elvégzését igazoló okiratot, megeszik a szendvicskenyeret, s külön kérésre euróra válthatják az ajándékba kapott két eurós étkezési jegyet. S aki akarja, még az őt ábrázoló képet is hazaviheti. A kapuban az egyik, két hónapja elismervényt kapott 19 éves fiatalemberrel beszélgetek, aki mióta elvégezte az alapiskolát, munkanélküli. Dolgoztam egy-két helyen, feketén építkezésen, de ennyi – mondja beletörődve a megváltoztathatatlanba. A hivatal „ösztökélésére” vett részt a tanfolyamon, s nemrég boldogan ment jelentkezni az elismervénnyel egy építkezésre, ahol a főnök megnézve a pecsétes oklevelet, flegmán csak annyit mondott: nyugodtan kitörölheted vele fiam a segged.
Miután a tanítványok elmentek, a szervezők és vendégek is elpusztítják a maradék frissítőt, s arról is szó esik, hogy a projekt még az egykori, Fico-kormány kezdeményezésére jött létre, de ez a mai nem igen ért egyet vele. Ahogy nem ért vele egyet Michal Kunošík professzor sem, aki a tanfolyam során jogi alapismereteket osztott meg a hallgatóságával tolmács segítségével. „Nem árt, ha pl. a polgármesterek tisztában vannak a törvényekkel, annak nem ismerete ugyanis még nem mentesít annak hatályai alól” – mondja. De elhibázottnak tartja az utóbbi évtizedek romapolitikáját, s az ehhez hasonló tanfolyamok helyett hasznos dolgokat kellene megtanítatni velük, hogy önállóan is érvényesülni tudjanak. „Bár a helyzet nem hasonlítható össze azzal, ami Kelet-Szlovákia egyes telepein uralkodik, ha a kormányok nem kapják össze magukat, s még tovább szorítanak a nadrágszíjon, ahogy azt tervezik, akkor igen veszélyes lesz a helyzet. Nem a semmit meg nem oldó aktivációs munkát kellene erőltetni, amely a korrupt polgármesterek melegágya, hanem munkahelyeket teremteni, ahol az alacsonyabb végzettséggel rendelkező romák is meg tudnák állni a helyüket. Gondolok pl. a mezőgazdaságra, hisz ez a vidék a rendszerváltás előtt rengeteg gyümölcsöt és zöldséget termett” – teszi hozzá. Kunošík professzor kritizálja a munkaügyi hivatalokat is, amelyek mindössze passzív kapcsolatra szorítkoznak az ügyfelekkel, amely kimerül az aláírásokban, s a rengeteg fölösleges papírmunkában, amellyel csak pokollá teszik az ügyfeleik életét. S rögtön említ is egy birminghami példát, ahol a hivatalok aktív kapcsolatban vannak az ügyfelekkel, s nem munkahelyeket közvetítenek, hanem ügyfeleket, s azokat kezdetben sokszor ruhával és pénzzel is támogatják. Az, hogy a faliújságra kiteszik a szabad munkahelyek jegyzékét, s ezzel a maguk részéről le is tudják az elvégzendő feladatokat, még nem oldanak meg semmit. 
„Tudjátok, mi tetszik bennetek annyira, hogy olyan felemelt fejjel jöttetek ki az oklevélért” – mondja fennhangon s elérzékenyülve az egyik oktató. De ezekért az elérzékenyült személyes pillanatokért kár volt 323 465,50 eurót kidobni.

Kép és szöveg: Juhász Dósa János

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/07/29540_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29540_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29540_4.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29540_5.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/07/29540_6.jpg” width=”120″ height=”106″ title=”Szútor” }Szútor{/japopup}