29547

A Sme napilap szerint magas büntetés és a szlovák állampolgárság elveszítése fenyegeti a 24 éves lévai Gubík Lászlót, aki nyilvánosan bejelentette, hogy megszerezte a magyar állampolgárságot.

„Július 19-én Soltvadkerten letettem az állampolgársági esküt” – mondja Gubík, a lévai MKP elnöke. Állítását az ünnepélyes eskütételről készült fényképpel is alátámasztotta. Gubík azt mondja, hogy Szlovákiából egyedül volt az eskütételen. „A 21. században ez teljesen normális dolog. Budapesti joghallgató vagyok, és ezzel a kérdéskörrel szeretnék foglalkozni.” Vele együtt aznap még egy ukrajnai fiatal hölgy tette le az állampolgársági esküt.

Gubík szerint az MKP-n belül nincs semmilyen egyezség arra vonatkozóan, mi a további teendő. Mivel a magyar állampolgárság megszerzését nem jelentette be a szlovák belügyminisztériumban, az állampolgárságról szóló törvényből eredően szlovák állampolgársága elvesztésén kívül még 3319 eurós büntetést is kaphat. „Bízok benne, hogy ez nem következik be. Ezt a törvényt akotmányellenesnek tartom.  Én Szlovákia állampolgára akarok maradni. Itt akarok élni, családot alapítani és dolgozni” – hivatkozik a szlovák alkotmányra Gubík, amelynek értelmében senki sem fosztható meg állampolgárságától akarata ellenére.
Hogy mik lesznek a következő lépései, még nem tudja. A belügyminisztérium sem válaszolt arra a kérdésre, hogyan fog Gubíkkal szemben eljárni. „Konkrét személyekkel kapcsolatban nem fejtünk ki álláspontot” – reagált a kérdésre Natália Hattalová, a minisztérium sajtóosztályának dolgozója.
Berényi József, az MKP elnöke, aki még januárban adta be állampolgársági kérelmét, rögtön azután, hogy a könnyített honosításról szóló magyar törvény hatályba lépett, a belügyminisztérium levelére, amelyben arra szólították fel, hogy nyilatkozzon, Szlovákia állampolgára-e még, azt válaszolta, igen, miközben ő is az alkotmány vonatkozó passzusára hivatkozott.
Gubík László azt állítja ő ez év márciusában adta be az állampolgársági kérelmét.
A magyar állampolgárság megszerzéséről szóló bejelentést küldött a belügyminisztériumba múlt hét csütörtökén Cséfalvay Pál aktivista is, aki a múltban autonómia-törekvésével hallatott magáról. „Tudatom Önökkel, hogy a nemzeti kisebbségek hosszantartó megalázása után, 2011. júniusától végre magyar állampolgár lettem. Elegem van magukból, isten veled szlovák állam” – áll a belügyminisztériumnak küldött levelében, amelynek másolatát Cséfalvay a Sme szerkesztőségéhez is eljuttatta.
Daniel Lipšic belügyminiszter jelenleg szabadságát tölti. Még márciusban kijelentette azonban, hogy az államnak megvannak a lehetőségei annak megállapítására, hogy valaki magyar állampolgár-e. „Amint bebizonyosodik, hogy valaki egy másik ország állampolgárságára tett szert, ahol nem rendelkezik semmilyen lakhellyel, természetesen elveszíti szlovák állampolgárságát”.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint nem jó, ha Szlovákia feleslegesen elveszíti az állampolgárait egy rossz törvény értelmében, amelyet még Robert Fico kormány hozott. „Nem látom azonban a jelenlegi kormánykoalícióban a hajlandóságot a közös megegyezésre. Nyilvánvalóan csak egyetlen lehetőség van – hogy azok az emberek, akik elveszítik szlovák állampolgárságukat, a bírósághoz fordulnak” – mondta. Az ügy véleménye szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán végződhet. Bugár szerint az állampolgárság körüli koalíción belüli ellentét nem biztos, hogy azoknak a politikusoknak kedvez, akik megpróbálják a témát meglovagolni. A szlovák parlament még februárban foglalkozott az állampolgársági törvénnyel. A Most-Híd ragaszkodott a büntetések eltörléséhez, de a független Igor Matovič és a KDH-s Radoslav Procházka ellene voltak. A kérdés megoldását a koalíció őszre halasztotta.
A belügyminisztérium ez idáig kilenc embert tart nyilván, akik elveszítették szlovák állampolgárságukat annak okán, hogy szert tettek a magyarra.

Felvidek.ma, Sme nyomán dé

{iarelatednews articleid=”29547″}